Nők! Ez miért van így?

Beszéljük meg szivem.

Nincs semmi gond de tényleg. (es tovább duzzog)

Tipikus.

Anyám huszonéve él egy borzalmas házasságban a második férjével, ők ezen a “mi a baj? semmi” szinten kommunikálnak, aztán évente 1x-2x borul a bili és olyan banáis dolgok is előjönnek, h x napon nem mosogatott el a férje, pedig tudta, h fájt a háta aznap.

Már kamaszként megfogalmazódott bennem, hogy ha ilyen van, példánál maradva, akkor megkérem a leendő férjem, hogy mosogasson el, mert fáj, és inkább minden apró-cseprő marhaságot beszéljünk meg, mint ez. Így is csináljuk, tizenév után már ezek a kis dolgok szavak nélkül is mennek, a nagyobbakat pedig este, mikor alszanak a gyerekek, megbeszéljük. 😊

Minden férfi eltűnik mikor már jól megy a beszélgetés.

Jól megy vele, eltűnik. 🤷🏻‍♂️🤣

Régebben, amikor még csak kóstolgattam a párkapcsolat ízét, én is gyakran játszottam ezt az aktuális társammal. Persze sose vezetett jóra. Én ilyenkor azt vártam, h kitalálja, h mit nem tett úgy, ahogy kellett volna vagy éppen mivel bántott meg, ki esett rosszul. Mivel nekem egyértelmű volt, azt hittem, h neki is az...ahelyett, h elmondtam volna a problémám. Így a feszültség nőtt köztünk, egyre többet duzzogtam, okoltam érte, távolodtam, ő egyre értetlenebbül állt előttem. Mivel eltaszítottam, egyre kevesebbet közeledett hozzám, ami egyre jobban flusztrált, a feszültség pedig önmagát generálta, amíg nem szakítottunk. Jó pár ilyen kapcsolatom volt, szinte már ismertem a forgatókönyvet, mire észbekaptam, h ez így nem mehet tovább. Elkezdtem olvasni személyiség fejlesztőket, párkapcsolati útmutatókat és sok-sok mást.

Mostani fejemmel tudom, h a férfiaknak semmi sem egyértemlű, amit csak fél szavakkal mondok vagy célozgatok rá. Nem okolhatom őket azért, amit nem tudnak, mert nem mondok ki, hisz a fejembe nem látnak. Sokszor, csak egy kérésembe kerül, h boldoggá tegyen a párom ahegyett, h azon duzzogok, h miért nem éri fel ésszel?!

Ez rám is jellemző, pedig roppant kommunikatív nő vagyok. Miért? Mert nem akarok veszekedést, hirtelen olyat mondani, amit esetleg megbánok. Előbb át akarom gondolni a dolgot, hogy jogosan haragudtam-e meg, vagy gyerekes voltam. Utána általában magam megyek oda, hogy beszéljünk. Amikor mindketten nyugodtak vagyunk.

Másik, amikor olyan dolgot tesz vagy mond, amiről pontosan tudja, hogy nekem fáj vagy utálom, és már ezerszer átbeszéltünk és nincsen változás. Ilyenkor inkább benyeli az ember a dolgot és megpróbál lehiggadni, mert megint csak nem akarok felesleges veszekedést generálni.

Erről nekem a Showder Klub-os Csenki Attila egyik poénja jut eszembe.

Férfi: Mi a baj?

Nő: Semmi.

Férfi: De most tényleg!

Nő: Na jó! Már 2 hónapja figyelem azt a rongyot a polcon! Miért nem veszed észre és teszed el végre?

Férfi: Kérdésben a válasz. Mert nem vettem észre. Kettő. Ha Te 2 hónapja figyeled...Miért nem raktad el kapásból amikor észre vetted? Megkímélted volna magad 2 hónap idegeskedésétől!

.......