Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mivel tudnám elnyújtani a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mivel tudnám elnyújtani a szexet legalább 25-30 percig?

Figyelt kérdés
23 éves vagyok, barátnőm 20. 11 hónapja vagyunk együtt, 4 hónapja feküdtünk le először (akkor vesztette el barátnőm a szüzességét). Azóta, mivel nehezen tudunk találkozni, 2 alkalom között eltelik 1,2, akár 3 hét is. De eddig nem sikerült elvinnem egyszer sem. Az egyik legnagyobb probléma, hogy sokszor 8-10 percig alig bírom, de volt már példa 1-2 perces alkalomra is. (3-4 alkalommal sikerült 15-20 percig). Elég nagy nyomás van rajtam, mert már vagy 2 hónapja nyaggat ezzel, hogy ez így nem jó. Pettinggel próbálkoztam, hogy hosszabb legyen, csak az a baj, hogy elmondása szerint bármit csinálok (vagy csináltam eddig) a csiklójával, szinte semmit nem érez. Magának tudja izgatni, ha egyedül van, sőt, elvileg ment is már el úgy. (Kutyában szereti, misszionáriusban viszont állítása szerint semmit nem érez, mintha nem is csinálnék semmit.)

2020. júl. 2. 11:05
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
90%

Huh, elég gáz a csaj. Várja, hogy te old meg a helyzetet és közben kritizál, hogy így nem jó, úgy nem jó.

Mond meg neki, hogy szex közben, amikor valami tetszik neki, akkor ezt tudassa veled. Szex után mondja el, hogy mi volt jó, mi tetszett. Aztán szexmentes időben mondhatja azt is, hogy mi nem. Ez a fajta kommunkiáció alap a javulásért.

Nem tudom mi lehet a baj, hogy pettingből semmit nem érez. Valamit nagyon rosszul csiálsz vagy az ő hozzáállása nem megfelelő. Én tudok sorozatos orgamust okozni csak kezeimmel, pedig nem tartom magam nagy szakértőnek, csak foglalkoztam a témával, olvastam róla könyveket és gyakoroltam. Neked is menne.

2020. júl. 2. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
90%
Sokkal, de sokkal hosszabb előjáték, amíg ellazul. És kevesebbszer csinálja magának (ahogy te is), mert az is eredményezhet rossz megszokásokat. És szinte minden nőnek érdemes intimtornázni ezért is :)
2020. júl. 2. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
16%

Mit foglalkozol vele? Neki is annyi ideje van elmenni, mint neked. Oldja meg!


Ha kutyában szereti, akkor csináld úgy, és közben 2 fontos dolog!

1.: Húzd a haját! 2.: A nagyujjadat, told be fingóba! Mármint neki.

2020. júl. 2. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
37%
Hát ez a 3. válasz: :D
2020. júl. 2. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
23%
Szegény lány
2020. júl. 2. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 A kérdező kommentje:
Köszönöm az első 2 választ (többi vicces, csak nem építő xd). Megpróbálok magam is utánajárni a dolgoknak, olvasni ezekről stb. Lehet a gyakori maszturbáció is probléma nálam, ugyanis elég nehezen bírok ki 1,5-2 hetet, ha nem vagyunk együtt. Csak mindig elcsodálkozom, hogy más hogyan bírja 30-40 percig, akár óráig is. Mert ugye azt már végighallgattam, hogy a barátnőinek a pasijai milyen ügyesek, és hogy lehet én nem vagyok elég jó.
2020. júl. 2. 11:48
 7/18 anonim ***** válasza:
90%
8-10 perc az teljesen átlagos, nem a pornókból meg a fél órás zakatolós szexjelenetekből kell kiindulni.
2020. júl. 2. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
77%
Biztosan szűz volt? Csak kérdezem.
2020. júl. 2. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 A kérdező kommentje:
Biztosan.
2020. júl. 2. 11:52
 10/18 anonim ***** válasza:
86%

Vagy neki nagy a vaginája... Esetleg (bocs)

Szűz volt és nem érez semmit?!

Mit szeretne tőled? Hogyan szeretné?

Azt nem mondta?

2020. júl. 2. 11:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!