Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Rajongtam érte, összejöttünk,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Rajongtam érte, összejöttünk, nincs olyan hatás, mint gondoltam. Más is volt így?

Figyelt kérdés

Van egy fiú, akivel egy hónapja jöttem össze, de előtte már fél éve ismertem. Az első pillanattól fogva tetszett nekem, először a külseje fogott meg, aztán már az első este, mikor baráti társasággal együtt voltunk és hallottam, figyeltem ahogy beszélget, viselkedik a barátaival, úgy jöttem haza, hogy nekem pont ilyen fiú kell. Itthon megkerestem iwiwen, utánanéztem minden interneten fellelhető dolognak róla, lementegettem a gépemre a képeit, és egy mondvacsinált indokkal írtam neki, hogy nem tud-e segíteni valami (igazából tök lényegtelen) dologban. Elértem amire számítottam, mert írta hogy msn-en megbeszéljük, és felvett. Onnantól kezdve sokat beszélgettünk msn-en, és nekem egyre inkább bejött és szimpibb lett... Közben elszántan próbáltam találkákat leszervezni vele (nem kettesben, ahhoz túl félénk vagyok, hogy így kezdeményezzek egy fiúnál), csak azért lettem jóba pár haverjával, hogy tudjak vele is találkozni... Kb havonta egyszer jött össze egy találkozó, de mindig társasággal... jól kijöttünk egymással "élőben" (szóval nem msn-en) is, de nem láttam rajta, hogy bejönnék neki, nem tett semmi lépést ilyen irányban, pedig volt olyan, hogy kettesben mentünk egy darabig hazafelé... Én közben egyre inkább belezúgtam, minden nap a képeit nézegettem, folyton az msn-t lestem, hogy mikor jelentkezik már be, aztán vártam, hogy rámírjon, már előre készültem, hogy én mit fogok neki aznap elmesélni stb... A találkozásokat hihetetlenül vártam, már napokkal előtte azon gondolkoztam, hogy vajon hogy csináljam meg a hajam, milyen ruhában legyek, hogy neki tetszek... Közben féltem, hogy összejön valakivel, és ha facebookon írt neki egy lány, már majdnem kétségbeestem... most ezeket azért írom le, hogy lássátok, hogyan éreztem iránta. Fél évig tartott ez, msn-en egyre többet beszéltünk, de mindig csak barátként, és még utalást sem tett rá, hogy ő többet akarna - én meg nem mertem, elkönyveltem, hogy úgyse lesz ebből semmi, főleg, hogy én nem vagyok egy világszépe, ő meg egy jó pasi, aki sok lánynak tetszik.

Végül, egy hónapja, szintén azzal a baráti társasággal találkoztunk, és akkor egy másik terembe félrehívott, hogy valamit mutatni akar... ott elkezdtünk beszélgetni, és hát csók lett belőle, azóta együtt vagyunk. Az a csók varázslatos volt és egyben hihetetlen is, hogy "úristen, végre sikerült!", remegtem meg minden, aztán kézenfogva hazasétáltunk, az volt életem egyik legszebb estéje. Feküdtem otthon az ágyban, és nem akartam elhinni. :)


És pont ez a "baj" most is, egy hónapja járunk (de sajnos közben volt másfél hét, mikor nem tudtunk találkozni, mert elutazott, meg utána 4 napra én is) és én még mindig nem tudom elhinni, hogy a pasim lett. Sőt... mintha azóta kevésbé rajonganék érte...! Ha rámír msn-en, már nem dobban akkorát a szívem, már nem ülök itt akár éjjel 1-ig csak azért, hogy megvárjam hogy hátha feljön még msn-re, a képeit is egyre kevesebbet nézegetem (pedig ugye már közös képeink is vannak), sőt, még kevesebbet is gondolok rá! Ha együtt vagyunk, jól érzem magam, de nincs az a rózsaszín boldogság, annak ellenére, hogy ennyit álmodoztam róla fél évig. A csókjai jók, de (az első estét leszámítva) nem bizsergek bele. Hiányzik, ha nem látom, de nem annyira, mint az elmúlt fél évben.....


Miért van ez? Fél évig vágytam rá, álmodoztam, és most hogy járunk, mégis kicsit üresnek érzem magam, azt hittem, boldogabb leszek vele... Nincs vele semmi baj, aranyos, kedves, jól elvagyunk, nevetünk sokat... de valami mintha hiányozna mégis!


Volt valaki mással ilyen, hogy úgymond plátói szerelemből igazi kapcsolat lett, de mégsem volt olyan jó, mint hittétek? (pedig nem a pasiban csalódok, mert ő pont olyan mint amikor rajongtam érte...)


2010. aug. 5. 11:54
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
36%
Én most offolni fogok: na EZ tényleg az a kérdés, amit nem olvasok el és szerintem mások se. Biztos minden egyes sora fontos a magyarázatnak? Mert ez gyakorlatilag egy kisregény.
2010. aug. 5. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
57%
Nem olvasom végig, de elég volt a cím is ahhoz, hogy elmondjam: csak egy illúzióba szerettél bele, amit magadban kreáltál a srácról. Amikor meg tényleg megismerted ez szertefoszlott. Tanulj belőle, kész :)
2010. aug. 5. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:

végigolvastam:)

szerintem az a helyzet, hogy addig volt a szemedben érdekes a barátod, amíg nem volt a tiéd. megkaptad és már nem is érdekel annyira.

igen voltam már ilyen helyzetben... egy éve rajongtam érte, összejöttünk. alig bírtam elhinni, hogy végre együtt vagyunk, stb. jó volt minden. éreztem, hogy szeretem, de néha jött egy kósza kérdés: mit keresek én mellette? később szakítottunk, bár nem emiatt..

hát ennyi. remélem nálad változni fog. :) L18

2010. aug. 5. 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
Vegig olvastam a kisregényt. Nos nem konnyu eset. Nem jártam meg ebben a cipőben így hat tapasztalatom nincsen ezen a téren viszont véleményem van és el is mondom: szerintem te önmagadban kialakítottál róla egy olyan képet a képzeletedben amelynek o nem felel meg viszont az elvárasaidnak megfelel. Az a bizonyos kialakított kép lehet akar tudat alatti akar tudatos is. Véleményem az egészről az, hogy ha mar elérted a célodat - jártok - akkor folytasd meg egy ideig (1-2 hónap), ez idő alatt kiderül valószínűleg, hogy összeilletek és szükséged van-e arra a srácra. Sok sikert!
2010. aug. 5. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
Én végigolvastam, de szerintem túl sokat vársz a "szerelemtől"! Túl görcsösen akarod azt a lángolást, ami a filmekben vagy a könyvekben van! Felejtsd el ezeket, érezd jól magad vele, és adj időt magatoknak!
2010. aug. 5. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
0%
Asszem k*rvanagy király vagyok, mert én a cím alapján ugyanarra jutottam, mint azok, akik végigolvasták. :D
2010. aug. 5. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:

Én is voltam így. éveket vártam, mire megkaptam az áhított fiút, aztán jött egy fura érzés.. szerelem, óriási boldogság helyett valami elégedettség érzés fogott el, hogy végre együtt vagyunk, büszke voltam. egyszerűen alig bírtam felfogni, hogy együtt vagyunk. ez az érzés sokkal erősebb volt mint a szerelem. aztán nem sokkal később szakítottunk. sírtam pár napot, aztán éltem, tovább az életem. az eset meg tanulságul szolgált arra, hogy egy illúziót kergettem évekig, valójában a pasi csak egy rögeszme volt, rajongás, nem valódi szerelem.

azóta megtaláltam az igazi szerelmem, 24 évesen.

2010. aug. 5. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
Szerintem, ez olyan, mint egy karácsonyi ajándék( bocsi, hogy ehhez hasonlítom, ezvan) Mert a karácsonyi ajándékot, is addig tartod érdekesnek, a amíg meg nem kapod. Mert mikor már ottvan a a 2kezed közt,, akkor másra számítottál, azt hitted, jobblessz. Szerintem ez a probléma, hogy túlságosan beleélted magad ebbe a srácba. Nem a barátoddal vanm a baj, mert ő olyan, amileyn volt, amikor beleszerettél. Csak ha valaki túlzottan beleéli magát valamibe, akkor mindig jobbraszámít.(:
2010. aug. 5. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
Nálam is hasonló történt. egy illúziót kergettem hónapig, s kiderült ,hogy akire eddig vártam nem is létezik.
2010. aug. 5. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 Manka68 ***** válasza:

Szia!

Végigolvastam. :-)

Minden szerelem legszebb része, amikor még csak álmodozunk egymásról, amikor lopva figyeljük a másikat, vajon bejövünk-e neki, van-e esélyünk nála? Egy fél mondatból komplett teóriákat állítunk fel, figyeljük minden rezdülését, hogy mit jelenthet? :-)

Bizony, egy szerelem megváltozik, amikor beteljesül.

Nem múlnak el az érzések, csak megváltoznak egy kicsit. Nem izgulsz már, hogy odajön-e hozzád, legfeljebb azon, hogy mikor. Nem aggódsz amiatt, hogy tetszel-e neki, mert már tudod, hogy igen. Annyira nem fog már megbobbanni a szíved, remegni a lábad, mint amikor még csak álmodoztál róla.

Idéznék egy filmből : Ez a tűz nem éghet sokáig.

Mind ezt az érzést keressük minden kapcsolatban, és szerencsés, aki legalább néha átéli. Nem írtad, hány éves vagy, de gondolom, elég fiatal. Élvezd ki ennek a kapcsolatnak minden percét, és ne azon rágódj, hogy milyen volt álmodozni róla. Azt majd megteheted akkor is, ha már véget ér. Mert egyszer véget ér, és akkor fájni fog. Nagyon.

A fényképeit meg minek nézegetni, amikor ott van élőben?

:o)

2010. aug. 5. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!