Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogyan vakarjam le a srácot?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan vakarjam le a srácot? Mindenki mellette áll, engem meg lassan már traumatizál.

Figyelt kérdés

Van egy srác az egyetemen, akivel egy baráti társaságban vagyunk. Csapja a szelet régóta, először bizonytalan voltam, mert bírtam ugyan, de olyan nagyon sosem jött be, de azért nem tartottam rossz pasinak.


Viszont, elkezdett udvarolni egy másik srác, aki tökéletesen az esetem, sokkal jobban össze is illünk, szóval teljesen egyértelmű lett, hogy az első srác egy nagy NEM, a másodikba kezdek belezúgni. Ő most hetekre hazautazott a szüleihez, de folyamatosan írunk egymásnak, alakulnak köztünk a dolgok.


Az eredeti srác nem száll le rólam azóta sem, amiben a közös barátaink maximálisan támogatják, együtt keverik a sz.art. Állandóan elemezgetnek a hátam mögött, hogy én milyen vagyok érzemileg, elfelejtettem-e az exem, félénk vagyok-e meg ilyenek, a barátaim azt mondják, hogy ha néha elutasító vagyok, az azért van, mert kezdek szerelmes lenni és megijeszt az érzés (nem tudom, honnan szedik). A csúcs az volt, amikor a srác már egy zaklatásba hajló dolgot csinált egy kisebb házibuliban kb. 2 hete. Épphogy kicsit ittunk, a többiek a hálóban aludtak vagy 5-en, én meg a nappaliban a kanapén. Arra emlékszem az egészből, hogy kellemes, erotikus álmom volt, aztán arra ébredtem, hogy a szóban forgó srác a lábam között simogat. Azonnal rászóltam, hogy hagyjon békén, és undorodom az egésztől. Ő ezt úgy adta elő több embernek is, hogy már majdnem elmentem, amikor egyszer csak váltottam arra, hogy hagyja abba, és az ő elmesélésében szó sem volt arról, hogy én aludtam... Számon kértem rajta, hogy egyrészt mi a francért tereget ki másoknak ilyeneket, másrészt miért hazudik, erre még nekem is be akarta mesélni, hogy h.ülye vagyok, nem aludtam, ott élvezkedtem, csak még magamnak is letagadom, vagy annyit ittam, hogy nem emlékszem (2 pohár bort ittam kb.), és szerinte meg a barátnőim szerint is az exem hirtelen eszembe jutott, azért visszakoztam hirtelen. Nem is tudok mit reagálni már, mivel csak annyit tudok mondani, hogy nincs így és kész. Nem tudok mit kezdeni azzal, hogy még engem kezelnek úgy, mintha én magam nem lennék megbízható forrás, miközben nekem is van öntudatom, emlékezetem, amit ők semmibe sem vesznek, mintha valami őrült lennék.

Nem érdekel az exem, és ettől a sráctól meg már undorodom, és a barátnőim is idegesítenek, hogy tanácsokkal látják el a srácot. Kezdem azt hinni, hogy az az oka, hogy a másik srác, akivel alakul, tetszik az egyik barátnőmnek is, és megkért még régebben, hogy álljak el az útból, pedig ő egyálen, minden barátunk közös, azok is, akikkel együtt lakom, senkit nem is ismerek rajtuk kívül a környéken.Így mit tegyek és hogyan szabaduljak meg tőle?talán nem tetszik a srácnak, végül ezt megbeszéltük, hogy a srácra hagyjuk. Mire elejtett egy olyat, hogy sokkal jobban illik hozzám ez a simogatós srác, teljesen el tud képzelni vele, sokkal jobban egy ligában vagyunk, stb. De nekem már undorító az egész, és kezdek nagyon frusztrált lenni, minden nap benne van az életteremb



2020. okt. 1. 22:35
1 2 3
 1/21 A kérdező kommentje:
A vége valahogy lemaradt: Szóval, hogyan lehetne pontot tenni a végére, és lekoptatni? Egyértelműen megmondtam a srácnak többször is, hogy nem szeretnék tőle semmit.
2020. okt. 1. 22:38
 2/21 Noren1989 ***** válasza:
100%
Asszem a teljes baràti kört ki kéne osztani...vagy el kéne hagynod.
2020. okt. 1. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
83%
"If you look at the people in your circle and don't get inspired, then you don't have a circle, you have a cage."
2020. okt. 1. 22:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:
100%
Minek az embernek ellenség, ha ilyen barátai vannak... Nagyon gáz helyzet. A "barátnőd" a legázabb, aki fűti a többieket, meg adja a srác alá a lovat. Tudja ő is, hogy nem kell neked, csak féltékeny rád. A srácot nagyon határozottan küldd el a francba, sajnos ezektől a barátoktól is szabadulnod kéne. Ők nem akarnak neked jót. Rádküldenek egy flúgos zaklatót, hogy molesztáljon, az ilyen nem barát.
2020. okt. 1. 23:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 anonim ***** válasza:
100%

Hát szerintem is le kellene cserèlni az egèsz bandát. Ezek nem barátok, inkább csak egy haveri kör. Ès nem melletted állnak, hanem kvázi szivatnak. Kb. Az jutott eszembe ahogy így olvastam, hogy minek ellensèg ilyen "barátok" mellett. 🙃


Azèrt nem ismersz mást, mert velük lógsz. Ne velük legyèl, ès akkor megismert mást, más társaságot.

2020. okt. 1. 23:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 peca1000 ***** válasza:
100%
Jó le kell b@szni a baráti kört és a nyomulós srácot mikor mindenki ott van, és közölni a társasággal, hogy szépen kilépsz tőlük, és mindenki hagyjon békén.
2020. okt. 1. 23:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:
96%

Baj van ezzel az 1. számú fiúval, nem az, hogy nem jön be neked, hanem nem normális. Öntudatlan embert nem tapizunk, meg a többi dolog is háát ahogy nevezik is a személyiségzavart, határeset... (borderline).

A társaság se normális.

2020. okt. 1. 23:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 A kérdező kommentje:
Akkor egyetértetek abban, hogy ez molesztálás? Mert a "barátaim" arról is győzködtek, hogy még ha én is emlékszem jól, akkor is, nehogy már "me too" sztori legyen ebből... Meg az egyiküknek elmondtam, hogy aludtam, erotikus álmom volt, erre azt mondta, hogy akkor mégiscsak élveztem. Közben nekem undorító az egész, nem is kívánok semmi szexualitást azóta, hányingerem van még a gondolattól is, még azt a srácot sem kívánom már, aki annyira tetszik.
2020. okt. 1. 23:38
 9/21 anonim ***** válasza:
100%

"Akkor egyetértetek abban, hogy ez molesztálás?"

Az alvás közben lábad közt simogatás?

Bűncselekmény.

2020. okt. 2. 00:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 anonim ***** válasza:
100%
Amikor felébredtél akkor kellett volna egy jól irányzott jobbhorgot vagy passzentos tökönrúgást bevinned. A "barátaid" meg nem a barátaid, sz.rnak a fejedre szórakoznak veled. Szabadulj tőlük mielőbb és szerezz valódi barátokat akik melletted állnak és nem egy db kiárusítandó húsként kezelnek.
2020. okt. 2. 00:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!