Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tehetnék, hogy újra rátalálhassak?

Figyelt kérdés
Párommal 10 éve vagyunk együtt, két éve házasok. Néhány sikertelen lombikozást követően természetes úton megfogant a kisbabánk. Eleinte nagy volt az öröm, de aztán fokozatosan úgy éreztem, hogy a dolgok nem olyanok, mint régen, valami elveszett, és nem tudom visszahozni. Időközben volt nálunk felújítás, emiatt haza kellett költöznünk pár hétre, és az első naptól kezdve elkapott egy durva bizonytalanság érzés, hogy szeretem e még a párom. Emiatt depressziós is lettem, és egyre kilátástalanabbnak tűntek a dolgok, sokszor gondoltam rá, hogy jobb lenne meghalni. Aztán ahogy visszaköltöztünk, elkezdtek jobbra fordulni a dolgok, hétről hétre javultam, de pár napja újra elkapott ez a bizonytalanság érzése, plusz nagyon szarul is érzem magam, mintha nem lennék vele őszinte, és már nem akarok vele lenni, viszont most halálvágy helyett inkább menekülési vágy van bennem. Aki tudna esetleg itélkezésmentesen tanácsot adni, -azon kívül, hogy nyilvánvalóan szar ember vagyok -, hogy mit tehetnék, hogy újra megszeressem, és boldoggá tudjam tenni, azt megköszönném! 32 F

2021. aug. 30. 14:23
 1/1 anonim ***** válasza:
100%
Szereted te, csak nem szerelemmel. Ez egy normális folyamat. Itt szokták legtöbben feladni. Itt Vagy kitart az ember vagy lép, nincs más választás. Esetleg elmehetnétek randizgatni, vagy akár újra élhetnétek a megismerkedéseteket. Próbáljátok ki új dolgokat, bármi amivel kicsit fel tudjátok dobni a kapcsolatot.
2021. aug. 30. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!