Ha szeret a párom, miért viselkedik így velem?

30 évhez közeliek vagyunk, én vagyok a nő. Három éve vagyunk együtt. Gyakran mondja, hogy szeret, bár sokszor nem magától, hanem amikor én említem neki, hogy úgy érzem nem szeret, akkor mondja, hogy pedig de igen, illetve ha én mondom neki, hogy szeretem, akkor ő is mondja.

Ennek ellenére ezt szinte egyáltalán nem érzem, kb úgy élünk már együtt, mint a lakótársak. Jobban várja a barátaival való találkozást, mint velem. Ha velük kell találkozni, mindig igent mond, sokszor hajnali egyig van velük akkor is, ha másnap munkába kell menni, de ha velem kell bármilyen programot csinálni, állandóan azt mondja, hogy fáradt, ezért semmit nem csinálunk.

Minden nap úgy telik, hogy csak csesztet engem, apróbb sértéseket mond, amikre aztán azt mondja nem gondolta komolyan, ő csak viccel. De hiába mondom néhányra, hogy az már rosszul esik, akkor is csak az a válasza, hogy csak viccel.

Aztán az utóbbi időben ha puszit akarok adni a szájára, akkor vagy elforditja a fejét, hogy az arcára adjak, vagy összeszorított szájjal adja gyorsan (tudjátok mint amikor valamit nem akarsz megenni de gyorsan összeszorított fogakkal megeszed). És erre az a válasza, hogy minek az a hülye puszi, és, hogy szerinte hülyeség. Sokszor, ha elmegy otthonról is, csak odaköszön, hogy cső, és szó nélkül kimegy. Korábban mindig adott puszit ilyenkor, de az utóbbi néhány hétben már úgy kell könyörögni neki.

Nagyon sokszor említette már, hogy ő annyira sajnál engem (és ez őszintén látszik is rajta), de kb ebből csak az jön le, hogy ő csak sajnálatból van velem. Esténként az a program, hogy fekszünk az ágyban, és nekem kell vakargatnom a fejét vagy a szakállát, de ha én kérem hogy simogasson, akkor inkább nemet mond, és inkább lemond arról is, hogy én simogassam.

Az utóbbi időben ha hazajön, már nem is beszélgetünk szinte, nem mesél úgy a munkahelyéről, mint előtte, gyakran elkezd egy mondatot, hogy "képzeld, amúgy..." és utána hirtelen abbahagyja, olyan kifogással, hogy elfelejtette, vagy amugysem érteném.

Ezek leírva mind arra utalnak számomra, hogy már nem igazán szeret úgy, de vannak azért pozitív jelek is. Pár napja magától mondta, hogy ő amúgy "titkon nagyon szeret". Meg pár hete volt többször, hogy majdnem szakítottunk, de mindig ő mondta, hogy szerinte erre nincs szükség. Illetve akárhová megy , messengeren mindig ír, mindig keres, akkor is, ha épp a barátaival van.

De a mai napon pl még egyszer sem írt rám.

Ja és kb az összes frusztrációját rajtam vezeti le, ahogy ez tegnap is történt, ezért a tegnapi nap is munka után úgy telt, hogy ő kint számítógépezett, én meg bent voltam a szobában. Ilyen frusztrációk során mindig azt mondja, hogy börtön van itthon, pedig semmi elvárásom nem volt, annyit mondtam, hogy szeretnék elmenni az IKEAba, ami végül nem történt meg, mert, hogy ő fáradt.

Aztán később mikor bejött a szobába, akkor simogatta a kérésemre a hátam, de persze az is látszólag nehezen ment, nem igazán szívből tette.

Úgy érzem ez a kapcsolat már halott, de nem nagyon merek kilépni, pedig feleannyit sem kapok meg, mint amire vágyom. Vele volt eddig a legnormálisabb párkapcsolatom, úgy éreztem nagyon jól kijövünk egymással. Sajnos erősen depresszióra vagyok hajlamos, nincsenek barátaim sem, a családtagjaim pedig messze laknak. Nem szeretem a munkámat sem. Mit kellene tennem?