Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A párom miatt kirúghatják az...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A párom miatt kirúghatják az öcsémet az iskolából, mit tegyek?

Figyelt kérdés

Az öcsémet terrorban tartották az osztálytársai, hiába szóltunk az osztályfőnöknek, illetve a szülőknek, nem történt érdemi változás.


Ezt elmeséltem a páromnak, aki lévén, hogy 9 éve boxol, egyből elkezdte sajátos módon elrendezni a dolgokat, ugyanis bement egy órára, ahol a legnagyobb szájú diákot a falhoz nyomta, majd kidobta a táskáját az emeletről az ablakon, és azt mondta, hogy legközelebb a srácot dobja ki az ablakon.


Erre az osztályfőnök számon akarta kérni a páromat, aki erre annyit mondott csak, hogy inkább mondj köszönetet azért, amiért megcsinálom azt, amit neked kéne, így csinálhatod az egyetlen dolgot, amihez értesz, ami a siránkozás a kevés fizetés miatt, mert se tanítani, se nevelni nem tudsz.


Az iskolai zaklatás valóban abbamaradt, viszont fegyelmi targyalása lesz az öcsémnek, illetve az osztályfőnök is eléggé pikkel a párom magánakciója illetve az miatt, amit mondott a tanárnak.


Alapvetően örülök neki, hogy kiállt az öcsémért, de annak nem, ahogyan tette, nem tudom, hogy mit kéne csinálnom. A szüleim szintén nem örülnek a magán akciónak, és nagyon ellenzik, hogy még együtt vagyok a párommal. Szerintük ez egy idegbetegre jellemző döntés volt.


A barátom nem akar bocsánatot kérni senkitől, szerinte ez volt az egyetlen megoldás, különben nem változott volna semmi.


22/L


2021. dec. 6. 17:09
1 2 3
 1/30 anonim ***** válasza:
85%
Így kell ezt csinálni, én drukkolok, hogy a párod megnyerje a pert. Nem lehet, hogy egy gyerek életét megnyomorítsák, csak mert a tanárt nem érdekli.
2021. dec. 6. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/30 anonim ***** válasza:
80%
Örülj neki, h bevédte az öcsédet. Amúgy meg már rég el kellett volna hozni abból a suliból.
2021. dec. 6. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/30 anonim ***** válasza:
97%
1. voltam, a kérdésedre válaszolva, semmit ne tegyél, nem is tehetsz. Az öcsédet nem tudom, miért kellene emiatt a suliból elbocsátani, ő pláne nem tett rosszat, és nem is tehet az egészről.
2021. dec. 6. 17:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/30 anonim ***** válasza:
86%

Te 22 vagy , a párod is korod beli lehet , az öcsèd közèpiskolás.


Kérdés, hogy jutott be a suliba?

Miért nem volt annyi esze, hogy a sulin kívül szorongatja?


Kicsit nekem ilyen gyakoris-romantikus


Én nem biztos hogy elhiszem.

2021. dec. 6. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/30 anonim ***** válasza:
100%
Öcséd mondja azt, h ő semmit nem tudott arról, h mit akar a párod csinálni.
2021. dec. 6. 17:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/30 anonim ***** válasza:
69%
Még mindig első vagyok. Hogy idegbetegre utaló döntés volt-e, teneked kell eldöntened, te ismered a párod viselkedését, hogy egyébknét milyen. Itt most jogosan az igazság oldalán állt ki, nem hülyeségből fitogatatta az erejét, jó célt szolgált, és ez is nagyon fontos. Dönts el te, mit gondolsz erről az egészről.
2021. dec. 6. 17:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/30 A kérdező kommentje:

A párom 25 éves mesterszakos hallgató, de már dolgozik, vett ki szabit és úgy jutott be az iskolába.


Azt nem kérdeztem tőle, hogy miért ment be a suliba, és miért nem az iskolán kívül intézte el, nem tudtam róla egyáltalán, hogy ilyet tervez.

2021. dec. 6. 17:22
 8/30 A kérdező kommentje:
A fegyelmi tárgyalás pedig szerintem azért is lesz, amit az osztályfőnökének mondott, vagyis szerintem ez is szerepet játszik benne.
2021. dec. 6. 17:23
 9/30 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem mégis jobb, hogy a suliba az osztályba ment be, mint ha kettesben nyomja a falhoz a csávót. Így mindenki előtt felvállalta a tettét, és ez jó.
2021. dec. 6. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/30 anonim ***** válasza:
35%
jajj már megint te vagy? hány ilyen tökéletlen kérdést írsz még ki?
2021. dec. 6. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!