Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Az normális, ha a barátom...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Az normális, ha a barátom egész nap kockul és velem nem foglalkozik? Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Másfél éve vagyunk együtt. Én 18/L ő 21/F, mindketten szülőkkel élünk. Suli mellett hétvégén van több időnk együtt, vagyis lenne, ha ténylegesen együtt töltenénk. Hétköznap csak rövid időre futunk össze. Már több hónapja az megy, hogy én átmegyek hozzá szombaton délben, ebédelünk, majd ő leül a számítógép elé és játszik, vagy egyedül, vagy másokkal és akkor beszél is közben. Kb. csak wc-re megy ki néha, meg vacsorázni. Én elalszom olyan éjfél körül, ő 3-kor jön mellém az ágyba. Próbáltam vele beszélni, ő nem látja, mi ezzel a probléma. Nyáron dolgozott, akkor is keveset voltunk együtt úgy minőségileg, majd aznap, amikor befejezte a munkát, rögtön megörültem, hogy akkor együtt töltjük a napot, de ő benyomott egy játékot és azt mondta, hogy egész nyáron nem volt erre ideje, úgyhogy most játszik. Rá pár napra meg kezdődött a suli...


Ha keményebben mondom meg neki, akkor még ő lesz megsértődve, vagy sajnáltatja magát, hogy ő nem érdemel meg és még nekem kell a könnyeit törölgetnem. Pedig tényleg nincs sok időnk együtt, jó lenne azt értelmesen, tényleg együtt tölteni, de szerinte akkor is együtt vagyunk, ha egy légtérben vagyunk. Én olyankor telefonozok, sorozatot nézek. Próbáltam szexszel rávenni, hogy legyen velem, de még ezelőtt a probléma előtt se nagyon volt, most meg hiába vagyok ott meztelenül, vagy kezdem el izgatni, meg se rezzen, sőt, zavarja. Néha van olyan, hogy ebéd után lenyomunk egy gyors menetet, majd ő megy is játszani.


Volt, hogy a szüleim elutaztak és üres volt a lakás. Nála soha nem üres, ezért gondoltam, hogy jöjjön át, miénk az egész lakás, bármit csinálhatunk, jó lesz. De ő azzal a kifogással mondta, hogy nem, mert én nem főzök... Tény, hogy ritkán főzök és akkor is egyszerű ételeket, de kétlem, hogy nem bírja ki, ha két napig nem házi koszt van, sok pénzt kap az apjától, tudnánk rendelni, vagy étterembe menni, vagy kibírja, hogy tésztát csinálok (ő szerintem még azt se tud), meg voltunk már együtt nyaralni, akkor se házi kosztot evett. Szerintem azért bújt ki alóla, mert nálam nincs gép és akkor teljesen velem kéne foglalkoznia. Mondott valami olyasmit is, hogy már nem "buli" velem csak feküdni és beszélgetni, mert már régóta együtt vagyunk és eléggé ismerjük egymást.


Engem ez nagyon zavar, simán játszhatna hétköznap, lehet, hogy kevesebbet, de szerintem ez már közelíti a függőséget. Megbeszélni nem lehet. Nekem meg kevés az, hogy egy szobában vagyunk, de nem szólunk egymáshoz.


Mit tegyek?


2022. febr. 1. 09:31
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
84%
Micsoda lúzer a pasid. De neked is érdemes átgondolni, hogy mit várhatsz tőle a jövőben és jó e ez így neked.
2022. febr. 1. 09:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 A kérdező kommentje:
Na igen ezen gondolkozom én is... Első kapcsolatom amúgy ha ez számít
2022. febr. 1. 09:44
 3/14 anonim ***** válasza:
100%
Ennek vége. És jobb, ha előbb, mint később.
2022. febr. 1. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
88%

Két különböző világ, két különböző típus vagytok. Nagyon nem illetek össze.

S ő éretlenebb hozzád képest.

2022. febr. 1. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
88%

Szerintem itt nem a játékon van a hangsúly, hanem azon, hogy veled nem akar minőségibb együttléteket. Ha valóban, szívből szeretne, akkor alig várná, hogy együtt lehessetek és minden más csak másodlagos lenne a szempontjából.

Azért az eléggé siralmas, hogy 18 évesen még szexszel sem lehet rábírni arra, hogy veled foglalkozzon. Biztos erre van szükséged?


16 évesen ismertem meg az első szerelmemet, nagyon sokáig együtt voltunk, de még 10 év után is a minőségi együtt töltött idő volt a legfontosabb számunkra.


Aki arra hivatkozik, hogy azért nem akar veled kettesben lenni, mert te nem főzöl, az nem téged szeret, hanem a saját kényelmét!

2022. febr. 1. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
100%

"már nem "buli" velem csak feküdni és beszélgetni, mert már régóta együtt vagyunk és eléggé ismerjük egymást."

Neked sem buli egyedül lenni mellette, és nézni, ahogy játszik.

Végetért az első kapcsolatod.

A következő jó lesz!

2022. febr. 1. 09:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
86%
Soha nem kezdenék gamerekkel. Képtelen lennék a szabadidőm 90 százalékát egy hülye szobában poshadva eltölteni. A másik, hogy ez a "nem buli veled lenni" egyenlő azzal, hogy már nem szerelmes, nem érdekled. Az ő igazi szerelme az a gép, amit egész nap nyomkod.
2022. febr. 1. 09:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
100%

Leírásod alapján ez nem komoly kapcsolat, csak néha amikor kedve van, lerendez egy gyors menetben, azaz szexkapcsolat.


Hogyha számodra ez nem jó, kevés, érdemes lezárnod és számodra megfelelő partnert keresni.

2022. febr. 1. 10:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
81%

Volt egy gamer exem. Sajnos ott más gondok is voltak, pont azért lett kocka, mert nem bírta elviselni a való világot, menekült még önmaga elől is.

Soha, semmivel nem tudtam rábírni, hogy változzon, végül feladtam. Azok, akik tényleg játékfüggők, sosem fogják belátni, hogy bennük van a hiba, nekik ez így normális és vagy találnak egy szintén játékfüggőt maguk mellé, vagy borítékolható a szakítás, csak a társ türelmétől függ, hogy meddig húzza mellette.

2022. febr. 1. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem itt már szakítani se nagyon kell. Nem hívod többet és kész. Fel se fog tűnni neki, hidd el.
2022. febr. 1. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!