Mikor felmerült a szakítás akkor beszéltél kívülállóval?

Barátoktól lehet tanácsot kérni, de egy felnőtt ember azért felnőtt, mert egyedül is meg tud hozni a SAJÁT életével kapcsolatban komoly döntéseket.

Nem az anyukája, apukája dönti el helyette, hogy ő mit érez, neki mi a jó, hanem a felnőtt ember maga.

Szülőknek is el lehet mondani, ha már TE meghoztad a döntésedet.

Nem másokra kell hárítani a döntést, hanem neked kell meghoznod. Ezért is vagy felnőtt.

A tanácsok elvileg jól jönnek, de a gyakorlat azt mutatja, hogy jól össze is tudják zavarni azt aki bizonytalan típusú. Minél több ember van beavatva, minél többen adnak tanácsot, annál nagyobb a kavalkád, mindenki mást tanácsol. Aztán aki a tanácsokat kapja csak összezavarodik.

Ezért kell mindenkinek magának dönteni. És bizony szakítás után is van élet, csak új célokat kell kitűzni.

Nálunk én vagyok az anya.

A fiammal elég szoros a viszonyunk, sokszor mondta el, ha gond volt a kapcsolatában, és mindig meghallgatom. A véleményem akkor mondom el, ha kérdi, egyébként megtartom magamnak.

Bármilyen tapasztalatlan is lehet, én akkor se fogok olyat mondani, hogy szakítson. Ezt neki kell eldöntenie. Arra volt példa, hogy nem tudta, hogy mit mondjon (18 évesen, első komolyabb barátnő), és ebben segítettem. De itt az én szerepem végetér.

Szüleimet annyira avattam be, hogy mi lenne, ha hazaköltöznék egy időre.

A kapcsolatunk minden részletéről úgyse tudtak, így nem is tudtak volna tanácsot adni. Azzal például nem dicsekedtem, hogy két hetente egyszer van szex, de az se jó, meg hogy beszél velem négyszemközt.

A szüleim elfogadták, hogy szakítunk.

A barátaim azt mondták, hogy ideje volt. Teljesen megváltoztam mellette, látszott, hogy nem vagyok boldog.