Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megcsalásra utaló jel(ek)?

Figyelt kérdés

3 éve vagyunk együtt a barátommal.

Nagy egymásra találás volt, előtte 2 évig barátok voltunk de egyéb omok miatt csak 3 éve jöttünk össze.

Nem élünk még együtt. Én egyedül lakom egy egyszobád albérletben ami túl kicsi lenne ahhoz hogy idejöltözzön , ő pedig még otthon.

Minden nagyon szuper volt, rengeteg program, a hétből kb 3 napot mindig nálam volt, a hétvégéket együtt vagy közös barátokkal töltöttük.

Mjad kb idén tavasz végén májusban valami megváltozott. Én könyvvizsgálati területen dolgozom, tehát a május az nagyon kemény, ez volt az első szezonom, mert frissdiplomás vagyok. Minden hétvégén dolgoznom kellet, szóval keveset találkoztunk. Megbeszéltük hogy ez úgyis csak egy hónap,utána újra szabd leszek ahogy azelőtt is.

De eljött a június és ő állandóan kitalált valami hogy miért nem tudunk találkozni. Eddig egész nyáron kb 5x találkoztunk, akkor is csak 1x ittaludt ,nem több napig ahogy máskor.

Tegnap megint nálam volt 2 napig majd amikor a gumit raktam el az éjjeliszekrénybe láttam hogy elveszi a dobozt és matat vele valamit. Nem tulajodnítottam neki nagy jelentőséget. Majd amikor elment a mosdóba belenéztem a hátizsákjába mert leesett a gyűrűm és azt hittem a nyitott hátizsákjába esett. Majd akkor megláttam 2 gumit amit előtte tehetett bele a táskájába, szóval azzal matathatott(csak sötét volt és gondolta nem látom).

Eléggé össze vagyok törve most. Most esett le hogy valószínűleg megcsal. Nem mondtam neki semmit egyelőre.

Ez szerintetek is megcsalás lehet? Annyira idióta vagyok hogy máris magamban keresem a hibát, miért dolgoztam annyit májusban, miért híztam pár kilót az elmúlt hónapokban , biztos amiatt csinálta...

23L



#kapcsolat #szakítás #megcsalás #kapcsolato probléma
2023. aug. 5. 16:56
 1/7 anonim ***** válasza:
Szia! Pròbàld meg; ne hivjad telefonon, ne irj sms-t neki! Érezze, hogy hanyagolod. Ha fontos vagy neki, akkor keresni fog! Probàld féltékennyé tenni!
2023. aug. 5. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:

Hatalmas öngól lenne, ha a megcsaláshoz a közös óvszerből lopna. Ennyire senki nem lehet hülye.

Ettől függetlenül rákérdezhetsz, a reakciója árulkodó lesz.

2023. aug. 6. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
Zavart érzel az erőben..
2023. aug. 6. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:

hát pedig más indokot hogy miért vett ki óvszert nem tudok...

mindig nálam alszunk, nála soha, szóval nem azért vitte el mert nála fogok aludni.

és sötét volt szóval látta hogy nem látom amit csinál (pedig láttam), direkt rejtegetve próbálta csinálni.

2023. aug. 7. 00:51
 5/7 anonim ***** válasza:
Ez elég furcsa…
2023. aug. 7. 07:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
Csak 5ször találkoztatok és 1szer aludt nálad. Nem mindegy, hogy, megcsal-e? Keress olyant, aki mindig veled akar lenni!
2023. aug. 7. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Felejcsed el ezt a pasit, van helyette 1000 másik!
2023. aug. 8. 08:50
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!