Miért akarnak a férfiak mindig irányítani és/vagy kihasználni?

Kedves, figyelmes, most már ötvenes korosztályú elvált nő vagyok. Tisztelem az embereket. Tiszteletben tartom mindenkinek a személyiségét. Mindig ilyen voltam. Ha pl. valakivel moziba vagy színházba mennék, akkor számomra természetes, hogy megbeszéljük, ki mit szeretne nézni és közösen döntünk.

Szerintem a párkapcsolatban minden így kellene, hogy működjön.

Sajnos nem így működik!

Megismerkedek egy férfival, kedves figyelmes, tisztelettel bánik velem, a tenyerén hord, lesi a kívánságaimat... Egy ideig.

Amikor meggyőződik arról, hogy nem vagyok egy akaratos, erőszakos nő, ráadásul még alkalmazkodni is tudok az emberekhez, máris megváltozik és irányítani akar.

Elkezd kioktatni, hogy kellene, hogy éljek. Mit nem csinálok jól, hogy változzak meg. Kéretlenül is tanácsokat ad, majd elvárja, hogy azt tegyem, úgy éljek, ahogy ő tanácsolta.

Eddig mindig így jártam. Fiatal koromban is, amikor még tini szerelmeim voltak.

A házasságról nem is beszélve, az maga volt a rémálom. 2 év házasság után a férjem kezdett megváltozni és végül uralkodni akart rajtam. Ezért elváltam.

Nyilván végül minden esetben kiállok magamért és határozottan közlöm, hogy mit akarok és mit nem. Például azt mondom, hogy: "Nem értem, mit akarsz? Eddig nélküled is boldogultam, a tanácsaid nélkül. Talpraesett, önálló, munkában sikeres nő vagyok. Miért akarod nekem megmondani, hogy kell, hogy éljek?"

Ezen meglepődnek, mert nem ilyennek ismertek.

A lényeg a kérdésemben az, hogy ha a nő nem akar valakit irányítani, akkor miért akarják őt irányítani?

A másik kérdésem pedig az, hogy ha én nem akarok kihasználni egy férfit, akkor miért alakul mindig úgy a kapcsolatom, hogy a férfi engem akar kihasználni? Akkor is, ha anyagilag sokkal jobban áll, mint én?

Mindig megtalálják a módját annak, hogy megpróbáljanak kihasználni.

Jó néhány barátnőm van, erről a témáról beszélgettünk, ugyanezt tapasztalták.

Miért kell mindenképpen valakit kihasználni?

És végül még egy kérdést tennék fel, azoknak a férfiaknak, akik a kapcsolat elején olyan nagyon figyelmesek, hogy a tenyerükön hordják a nőt: Néhány hónap vagy egy év elteltével hova tűnik el az a szerelmes, figyelmes férfi?

Miért nem köszönti fel a barátnőjét a Valentin napon?

Miért nem kap már a szerelmük egy szál virágot a nők napján? Miért felejtitek el ezen a napon felköszönteni, ugyanakkor az összes nő ismerősötöket felköszöntitek?

Miért gondoljátok azt, hogy a születésnapja már nem fontos és nem szerveztek neki semmilyen meglepetést? És még az ajándék vásárlása is egy teher, amivel nincs kedvetek foglalkozni?

Vagy talán úgy gondoljátok, hogy "ez a nő már úgyis megvan", nem kell érte küzdeni?