Hogyan mondanád el hogy ezt érzed a legnagyobb gondnak a kapcsolatban?

Egyszerűen így;

"Képtelen vagyok téged szeretni, tisztelni és olyannak elfogadni, amilyen vagy. De teljesen be vagyok xarva, hogy ha kitesznek, akkor életem végéig egyedül maradok, mert egy látássérült, Oedipusz komplexusos, nárcisztikus szadista nem fog kelleni senkinek. Úgyhogy leszel szíves az alapvető személyiségjegyeid megváltoztatni a kedvemért. Az a minimum, hogy olyan leszel, mint az anyám, mivel nekem ő a NŐ, de őt ugye nem vehetem feleségül. Ezért a lelkiterror minden fajtáját bevetem addig, amíg olyan leszel, amilyennek én képzelem a tökéletes nőt. Olyan, mint az anyám. Ezzel te nem nyersz semmit, sőt az életed sokkal nehezebb és fárasztóbb lesz, lelkileg se fogod magad jobban érezni, de én igen. És nekem egyedül csak ez számít."

Valahogy így próbáld meg! Hátha végre megérti.

Soha nem fogod megváltoztatni.

Jó magasról tesz a közös életetekre.

És az idő előrehaladtával ez csak rosszabb lesz.

Nem hogy fetrengeni fog, hanem szépen el fog tűnögetni a feladatok elől.

Neki kényelmetlen a kötöttség, hogy feladatai vannak, ráadásul időben behatárolva meg kell oldani.

Gyakorlatilag, ha jól értettem, egyedül viszed a hátadon a kapcsolatodat, plusz még agyon idegesít és keserít téged a pofátlanságával.

A sógoromat akkor rúgta ki a nővérem, amikor hiába kérte minden nap vagy két hétig, hogy vegye meg a fenyőt, ő akkor is karácsony napján reggelre halasztotta a fa megvételét, és délután 2-kor még sehol sem volt. Ott állt a nővérem a karácsonyi estebéddel készen a gyerekekkel, apósáék is megérkeztek. A gyerekek sírtak. Mire aztán hazavetődött 4 óra fele.

Mindent a nővérem intézett, vásárolt, cipekedett, takarított, sütött-főzött.

Azt mondta, hogy így is egyedül vagyok, úgy is, de még a parazita is a nyakamon?!

Akkor inkább egyedül felnevelem a srácokat. Apósáék támogatták, és válás után is sokat segítettek neki.