Miért félünk az elutasítástól?

Kinevetik, durván küldik el a fenébe?

Az elutasítást nem muszáj mindíg negatívan kezelni. Ha pozitív szemmel nézed, akkor az elutasítás jelenthet tapasztalat szerzést is. A nagy önbizalmú emberek tulajdonképpen félénkek, de mivel az elutasítást másképp kezelik, megtanulnak "megszilárdulni" és nem hagyják, hogy ilyen csekély dolgok, mint az elutasítás, rögtön porrá zúzza őket.

Ritkán van, hogy nem merek oda menni valakihez. Ha max elküld melegebb éghajlatra az csak őt minősiti, ha szimplán nem vagyok szimpi, megértem mert nekemse jön be mindenki. Viszont nálam nem az elutasitástól való félelem határozza meg a dolgokat, hanem a szerencse. Vagy nem látom értelmét odamenni, mert valami miatt nehéz lenne fenttartani a kapcsolatot vagy lehet hogy tetszik de van róla egy kialakult képem és félek, hogy csalódnék benne. A francba, de válogatós vagyok...de volt elég rosz tapasztalatban részem. Inkább tizszer meggondolom mielőtt lépek valaki felé, mint hozzak egy elhamarkodott döntést, amivel később rosszul járnék. De szerintem az ilyesmi kialakul, csak nem kell feszengeni, ha van valami akkor azt úgy is érzi az ember és makd több lesz belőle, mint egy beszélgetés vagy barátság.

Nekem sincs túl sok önbizalmam, ha cselekedni kell. Engem, mint barát sokkal jobban szeretnek a lányok. Amikor cselekszem, kikapcsolom az agyam, nem gondolok arra, hogy mi lesz, ha nem tetszik neki... legrosszabb esetben el vagyok küldve a francba. Mondjuk így már egyszer megjártam... tavaly nyáron túlzottan felszökött az önbizalmam, ami nagyon nem jellemző rám, és elhamarkodottan cselekedtem, nem lettem elküldve azonnal, csak rá két napra, amikor már aszittem sínen vagyok:D