Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi legyen velünk?

Figyelt kérdés
A barátom másfél hete furán viselkedik. Aztán egyik este, lementem neki vacsit készíteni, és elkezdett kutakodni a gépemen. Talált naplózott beszélgetéseket egy napról (mert amugy nem szoktam msnezni), amiben tavaly annyit írtam, hogy szemét volt velem, ami igaz is, és ezt vele is közöltem még amikor történt az eset. Aztán kitalálta, hogy fiúk azok akikkel beszélgettem, pedig mindegyik lány volt, a barátnőim. Azóta azt mondja nem szeret, hogy nem ugyan az mint régen. Megcsókolni sem hajlandó, találkákat sem erőlteti. Meg van sértődve. Ha megkérdezem, hogy jó e, hogy ott vagyok azt mondja igen, valamikor azt hogy nem. Nem tudom mit tegyek, mit vétkeztem igazából amiért ezt érdemlem. Már többször volt ilyen, hogy összevesztünk aztán nem szeretett, akkor sírtam mindennap. Aztán amikor talpra álltam hétvégére az ismerőseim miatt, akkor meg már érdekes módon szeretett. Nem tudom, hogy most megint ezt játsza, vagy őszintén. Reggel megszokott nézni egy lányt, ő letagadja, de elég nyilvánvalóan csinálja. Kérlek csak értelmesen.
2012. jan. 13. 15:52
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
erőszakold meg
2012. jan. 13. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
... és most elolvasom a kérdést
2012. jan. 13. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
Szerintem mondd el neki,mi a bajod! Kérd őt is ugyanerre! Csak akkor tudtok túllépni a helyzeten,ha nyíltan megbeszélitek.
2012. jan. 13. 16:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:
Vele nem lehet megbeszélni, csak azt mondja, hogy nem szeret vagy azt hogy ő még nem mond semmit... és furcsán viselkedik.
2012. jan. 13. 16:02
 5/11 zseni001 ***** válasza:
Megjött neki.
2012. jan. 13. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
Azt mondja nem szeret, így viselkedik veled, mi a szart keresel még mellette? Hagyd ott, hadd főjön a saját levében.
2012. jan. 13. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:
Annyira megszoktam, hogy egy ilyen után mindig kibékülünk... :( csak nem értem ezért miért kellett így bánnia velem,szerintem nem tettem olyan dolgot ezzel.
2012. jan. 13. 16:09
 8/11 anonim ***** válasza:

16:01-es vagyok

Sokszor előfordult velem és a barátommal is,hogy ő nem volt hajlandó megbeszélni a dolgokat. Ekkor mindig elsírtam magam és csendben ültem mellette. Kb fél-háromnegyed óra után észbekapott és megszólalt. Több,mint másfél éve vagyunk együtt és szeretjük egymást.

2012. jan. 13. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 poxininja válasza:
békülős szex 3asban Babi néni bevonásával..
2012. jan. 13. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 A kérdező kommentje:
Látod ő semmilyesmi. Mindig én szenvedek, könyörgök egy pusziért vagy tartom vissza. Mi 3 éve vagyunk együtt.
2012. jan. 13. 16:13
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!