Hogyan tudnék nem belerokkanni a szakításba?

Én most szakítottam a barátnőmmel Január 9-én.

Nekem ő volt az igazi, és ez nem duma.

16 hónapot voltunk együtt, össze vissza hazudott, ami az utolsó nagy beszélgetés során derült ki.

Volt előtte egy 4 éves kapcsolatom, amiből van egy kisfiam, de azt a nőt nem szerettem ennyire.

Annyira megbíztam benne, mint még a saját anyámban sem.

Aztán féreg módon dobott, amikor lehúzta az összes lóvém, kilopkodta a pénztárcámból a lóvét, meg a jogsimra félre tett lóvéból is lovasított. 80.000 Ft-os tizen akárhány darabos edénykészletből 1 darab van meg, a többit hazahordta anyunak.

Kifizettem az anyjának 60 ruppót hogy ne vágják ki az önkormányzati lakásból.

Ráadásul másnapra már volt is másik csávója.

A legszebb az egészben, hogy 1. osztály óta ismertem, csak nem annyira amennyire kellett volna.

Nagyon nehéz volt, főleg miután kiderültek a dolgok és láttam hogy már talált is magának mást, pedig ő "annyira szeretett engem".

Majdnem diliházba kerültem, nem bírtam 1 teljes hétig többet mint 2-3 órákat, de néha még annyit sem aludni.

5 nap alatt 5 kg-ot fogytam, nem bírtam itthon lenni, enni.

1 Hét után azt vettem észre hogy a testi és lelki végkimerültség határát is átléptem.

Akkor elgondolkodtam meg beszéltek a barátok a fejemmel és rájöttem hogy egy ilyen nőért sírok? :D

Az ilyen jobb is hogy nincs velem.

Na hát amiket leírtam, azokra számíts, és sok hülyeség megfordul majd a fejedben, és loholni akarsz utána, de semmi ilyet ne tegyél.

Ha vége, vége, jön más.

Nagyon szar lesz, de el kell viselned.

Pár hónap után lesz csak elviselhetően jó, de ki kell tartani, és utána találsz olyant akivel működni fog.

20/F

Az előttem szóló mindent leírt, nincs nagyon mit hozzátenni. Én január 8-án szakítottam a barátnőmmel, kilenc év után. (Pontosítok, ő hagyott el egy másik pasas miatt.) Az első hetek nekem rettenetesek voltak. Alig ettem, keveset aludtam, stb. Nálam sokat segítettek a barátok, családtagok is. (beleértve az exem szüleit is, akiket szintén padlóra tett a mi kis drámánk.) Ami nekem még szörnyű volt; az esték. Állandóan az volt bennem, hogy egyedül kell lefeküdni aludni. :( (Barátnőmmel ugyanis hat évig együtt is éltünk.) Szóval nehéz lesz, de én csak azt tudom mondani, hogy előre kell nézni, és nem siránkozni a múlton. Ha beszélgetni szeretnél, nyugodtan küldj privát üzenetet. :)

P.s.: Ha nem vagyok indiszkrét, mennyi idős vagy, és milyen nemű?