Megszeretném érteni magam, de hogy?!

Első komoly szerelem, 1 évig jártunk, szakítottam, hogy jön a főiskola, budapest csajok. Elvoltam 3 hónapig, ekkor siófokon találkoztam egy lánnyal, akivel szinte mesébe illő véletlennel ismerkedtem meg, közös szimpátia megvolt. Messzebb lakott, találkozgattunk BP-n, voltam nála is, ott aludtam ő is nálunk, de ezt kb 2 'vad' hónap után, a távkapcsolat szétmarta a dolgot, és annyi lett. De amint, ez tudatosult, kb rá napokra, 1 hónapon át mondhatni depressziós voltam, ugyanis jött az az érzés, hogy jöjjek újra össze az első szerelmemmel akivel 4 hónapja szakítottam. Talán hiányzott a komfort, a kényelem?ÉS visszamenekültem? Nem tudom. 1 hónap gyötrelem után sikerült 'visszahódítanom' , volt jó másfél évünk. Szakítottunk közös megegyezéssel, de jóba maradtunk, de csak ritkán beszélünk. Elmúlt, nem érzem rosszul magam nélküle. Erre másfél év után, a semmiből megint előjött az érzés, hogy 'keressem' fel azt a lányt, akivel találkoztam siófokon. Gondoltam simaliba lesz, mert korábban néha beszéltünk, bulikban rám mászott, de nem léptem félre. Erre, egész eddig 'nyomult' mikor szingli lettem meg mondhatni lesz@r. Őszintén szólva, az egom megsínylette, nem sok elutasításban volt részem korábban, sőt... Gondoltam meglepem, régi időket felelevenítem, Djarum cigi neki ilyenek. Nem lett semmi. Letettem róla, szerencsére felhúzott gondoltam nem is fog érdekelni.. Erre sorsnak köszönhetően összefutunk mindenhol, mindenféle bulikban, fesztiválon szinte hihetetlen. Mindig rám mászik részegen, és mindig megfogadom h nem érdekel, mert másnap meg mintha misem történt volna. Ezerrel azon vagyok, h ne ÉRDEKELJEN!

3 hónapja szintén letargiában szenvedek. Na jó, annyira nem vészes, de szó szerint a szívembe mar ha eszembe jut a vele töltött korszak, emlékek.

Gondoltam akkor csajokba 'folytom' a bánatomat. Millióval randizgattam, reménykedve hátha megcsap a szerelem szele, és nem fog érdekelni ténylegesen is, nem csak próbálkozva.

Hetente fekszek le másik lánnyal, mondhatni ez egy 'tök jó' életvitel lehetne 20 évesen egyetemistakánt, ami jó is, de egyszerűen a hülye szívem, meg nem hagyja, h azt a lányt elfelejtsem. Komolyan paranoiás vagyok, reménykedem, h összefutok vele mindig, akkor meg majd paraszt leszek, játszom, h nem érdekel; vagy futok mondjuk a Margit-szigeten, és mondjuk összetalálkozunk, vagy akár csak ezt a levelet pont itt elolvassa.. Nem ismerek magamra.

És gyanús nekem, hogy megint mint az első után volt, h próbáltam ' visszamenekülni', itt is hasonló a helyzet azt érzem, pedig igazából sose jártunk, csak találkozgattunk, meg egymásnál aludtunk párszor, csak akkor mikor találkoztunk talán ez volt életemben az első, h hirtelen szerelem lett, akár első látásra. Miért akarnék visszamenni hozzá? Nem bírom felfogni magamat.

Velem van a baj? Nem beszéltem vele 1 hónapja, előtte is csak veszekedés volt, h nem bír megérteni. ÉS mégis hullámokban rám jön a hiánya..

Nem is terveztem barátnőt pedig nyárra, ha csak nem lesz első látásra szerelem, rá pedig mégis rá vagyok kattanva.. Lehet, hogy türelmetlen vagyok, és nem tudom megvárni, amíg újra lesz egy első látásra szerelem? ÉS próbálom, magam 'vissza vinni az időben', hogy újra történhessen ez velünk?

Elakarom felejteni, h ne érdekeljen, de konstans 3 hónapja nem megy, hiába csajozok.. Feladom :D

Segítsetek megérteni magam, mitől lehet ez, ill. mi tévő legyek?!