Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Felhívott a "barátom" barátnőj...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Felhívott a "barátom" barátnője. Mit kellett volna tennem?

Figyelt kérdés

Szóval augusztusban megismerkedtem valakivel egy bulihelyen, 28 éves, másnap már talizni akart, de én még gondolkozni akartam rajta, hát egész augusztusban sms-eket írt, hívott stb. úh randiztunk, a távolság miatt (200 km) ritkán találkoztunk, következő alkalommal már nála is aludtam, ahogy később is, voltak dolgai amiket érdekesnek találtam és hogy ritkábban telefonált ezért nem bíztam meg benne teljes mértékben, próbáltam hinni neki, főleg amikor olyanokat mondott ami a közös jövőnkkel kapcsolatos volt pl h mikor költözök fel pestre, a haverjaival is találkoztam stb. meg persze törődő volt velem... De mivel ritkán voltunk együtt nem is szerettem bele, csak voltak vmi érzéseim, meg hát szeretethiányos vagyok.

A lényeg a lényeg, hogy tegnap felhívott egy nő éjjel, hogy a párja telefonjában talált pár sms-t tőlem és h ki vagyok én... mert ő 1,5 éve van vele, igaz most ment el hozzá a lakására először (eddig a pasi ment le hozzá vidékre). Szóval a nő kikérdezett engem mindenről, normális volt, én elmondtam neki hogy mióta ismerem, meg h aludtam vele többször is. Persze a pasi hevesen tagadott mindent a nőnek, meg h másnak küldtem az sms-t nem neki.

Mondta a nő, hogy őt egy másik nő hívta fel, aki szept-ben ismerte meg a pasit és már gyereket is vár tőle, de megy ki külföldre aztán ott majd szül...

Ma meg egész nap hívogattak, főleg a pasi és ott mondta nekem a telefonba, miközben a háttérben volt a nő, hogy ne okozzak neki bajt, mondjam a nőnek hogy tévedés volt, h nem szeret, nem vagyok a barátnője stb., de megmondtam neki h én nem vagyok hazudozó mint ő és h elmondtam a nőnek mindent és hogy én csak az igazat fogom mondani. ja meg előtte mondtam neki hogy én 23 éves vagyok, az a nő meg 42... hogy én sokkal jobb vagyok. Erre azt mondta hogy igen, de most mit csináljon, hát mondom te tudod mit kéne tenned.

Ma is beszéltem a nővel, kérdezte h érzek-e vmit a pasi iránt, hát mondom nem hiszem h ezt neki kéne mondanom, meg amúgyis én mondtam a nőnek h sejtettem h van más nője és h nem vettem olyan komolyan ezt a dolgot, hanem reálisan fogtam fel...


Most az utolsó telefonbeszélgetésnél ott kérdezett hogy szeretném-e hogy ő meg a barátnője külön legyenek, de hát erre nem akartam válaszolni, aztán csak mondtam h igen, ezt is minek kérdezi? aztán mondta h külön lesznek, meg h én is mától szabad vagyok stb.


Bonyolult kicsit a story, röviditettem is.

De most hazudnom kellett volna hogy tévedés volt? Le kellett volna tagadnom hogy ismerem?


2012. dec. 21. 17:57
 1/5 anonim ***** válasza:
nem kellett volna. jézusom, mekkora egy balf*sz. miért vannak ilyen pasik, komolyan? engem is elég csúnyán átvertek,d e az ehhez képest semmi. de tahó! jól tetted, hogy őszinte voltál, csak a bőrét akarta menteni, a kis szánalmas.
2012. dec. 21. 18:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Izé. Mi is a kérdés? Jól tetted, hogy őszinte voltál. Alakítsátok meg a "Laci barátnői" klubot!
2012. dec. 21. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
akár az én exem...én is felhívtam a nőt,faggattam,az ex meg a csajt meghazudtolva tagadott mindent.Aztán mikor velem kezdte el csalni a csajt,ugyanez volt fordítva.Két szék közül a földre esett.Az ilyen férfiak nem tisták szerintem,valami agyban nagyon nem oké náluk.
2012. dec. 21. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:

köszi, hát ja, el se hiszem hogy ez történik velem...

hát én is úgy gondoltam h jobb ha igazat mondok, de az a nő sztem nem igazán fogja fel a dolgok súlyosságát és gondolom vele akarna maradni, de hát 42 évesen hogy lehet ilyen naiv..

Higgadt voltam mindvégig amig beszéltem velük, de elég szarul érzem magam, és nem is az bánt a leginkább, hogy más nőkkel volt, hanem ahogy velem beszélt, meg amiket mondott, és tudtam hogyha ott van a háttérben a nő akkor ilyeneket fog mondani,igen.. mert menti a bőrét, de nem értem mér ragaszkodik akkor ahhoz a nőhöz hogy már csalja meg sztem régebb óta csinálta ezt mellette..

2012. dec. 21. 18:43
 5/5 A kérdező kommentje:
ha hazudok, akkor nem élem át ezeket amiket mondott meg ahogy támadott, meg hogy engem hibáztat pfff..
2012. dec. 21. 18:45

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!