Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Most mit tegyek mit gondoljak?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Most mit tegyek mit gondoljak? Van valami köztük?

Figyelt kérdés
A barátommal egy éve vagyunk együtt. Van egy lány akivel egy egyetemre járnak és elkezdtek beszélni. Volt a lánynál korepetációra, mert okoska a lány és segített neki.Nem mondta el, lévén, hogy hisztisebb vagyok (legalábbis ő erre hivatkozott). Aztán kezdett sok lenni és megkérdeztem mi a helyzet, azt mondta semmi, nem érdekli. Volt vmi verseny és ott egy csapatba kerültek, gondolhatjátok közös összeülések stb. egyre rosszabbul bírtam és sokat hisztiztem miatta, tudta hogy zavar. Aztán azt mondtam kész elég, én vagyok a hülye, nem hisztizem többet. Sokáig minden rendben volt, amíg a telefonjába meg nem találtam egy olyan sms-t, hogy megkérdezi a lánytól elmenne-e vele egy koncertre (én otthon voltam). Annyit kell tudni, hogy jóval előtte, pár barátommal is megbeszélte, hogy mennek tehát ott lettek volna az én barátaim is ez tuti. De akkor is? Mi ez az egész? Azt mondja azért fontos neki a lány, mert sokat tud segíteni neki az egyetembe, hogy nem akar tőle semmit, és hogy esze ágába sincs megcsalni engem. A viselkedésén sem láttam különösebb változást de akkor ez mi? Hihetetlenül rosszul esik, úgy érzem megalázott és már nem tudom mit higgyek. Kérlek segítsetek, a legjobb az egészben, hogy vasárnap külföldre megy két hónapra dolgozni, én meg azt sem tudom mit gondoljak tegyek..:( (21L,21F)

2013. jún. 6. 12:42
1 2
 1/12 A Katie ***** válasza:
Lehet, hogy még nem csalt meg, de a masszív hisztiddel el fogod érni, hogy megtegye.
2013. jún. 6. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
A én logikám szerint egy srác akkor hív koncertre egy másik lányt a barátnője helyett és tudta nélkül, ha akar tőle valamit. Az teljesen mindegy, hogy haverokat is hívott -e, vagy nem.
2013. jún. 6. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 A kérdező kommentje:
Biztos nem csalt meg, és eddig én is úgy gondoltam, hogy én rontok el mindent, de szerintetek ez az sms nem durva? Ezek után már nem tartom magam annyira hülyének. Hangsúlyozom, nem úgy hívta hogy megyünk és gyere, hanem lenned kedved velem eljönni?
2013. jún. 6. 12:49
 4/12 A kérdező kommentje:

Engem is hívott, csak én otthon voltam.

De lényegtelen mert én is veled értek egyet második. Mire másra gondolhatnék?

2013. jún. 6. 12:50
 5/12 anonim ***** válasza:

hát szerintem az elsőnél jogos volt a hiszti hoyg nem mondta el, aztán kicsit sok hogy mindig hisztiztél, és nekem az fordult meg a fejemben, hogy elsőnek acsajt hívta el, gondolom a tanításért hálául, viszont téged is megakart hívni, csak téged személyesen. DE lehet az is, hogy félrekefél, de az úgyis kiderülne előbb utóbb.

Miért nem beszélitek meg?

2013. jún. 6. 13:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 A kérdező kommentje:
Egyszer engem hívott, csak én otthon voltam messze az egyetemi várostól. Nem kefél félre ez még biztos. Elmondtam neki és ez a válasz, hogy csak azért fontos mert sokat segít neki és hogy amúgy nem érdekli nem akar semmit tőle, csak hogy én már nem tudom mit higgyek...
2013. jún. 6. 13:03
 7/12 anonim ***** válasza:
barátaitól burkoltan nemtudod megkérdezni? más ötletem nincs.
2013. jún. 6. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:
Amit még tudni kell, beszélgettünk és azt mondta, egyszerűen jól esett beszélni vele, hogy újra vki csüng a szavain, bejön neki vagy szimpatikus vmi ilyesmi és élvezte fűzögetni, de ennyi. Soha nem akar, akart semmit a lánytól és engem szeret, nem akar elveszíteni és a hasonló dumák. Még most se tudom, mit gondoljak, vagy ezzel mit kezdjek. Mit gondoltok?
2013. jún. 13. 09:45
 9/12 anonim ***** válasza:

Szerintem tényleg nem akar semmit attól a lánytól csak jóba vannak azt kész.Ne akard ennyire beskatulyázni a srácot,hogy jajj akkor nélkülem nem mehetsz sehova és hasonlók.Egyáltalán nem alázott meg,csak túlreagálod a helyzetet.Le kell ülni szemtől szembe és megbeszélni a dolgokat,ennyi.

Ha meg nem bízol meg benne ennyire akkor felesleges folytatni ezt az egészet,úgyis csak szenvedés lenne.

2013. jún. 13. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 A kérdező kommentje:
Tudom utolsó, hogyha nem bízok meg benne nem ér semmit az egész. De egyszerűen am sincs önbizalmam s amikor eszembe jut úgy érzem semmit se érek ha ő ezt megcsinálta, s hogy nem is szeret. Túl érzékeny vagyok és nehezen megy a megbocsájtás. Szeretnék megbocsájtani de egyszerűen úgy érzem képtelen vagyok teljesen elfelejteni..
2013. jún. 13. 10:45
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!