Bennem lenne a hiba, vagy túl kritikus vagyok magammal szemben?

Konkrétan:

Kicsit régebben írt nekem egy lány, elkezdtünk beszélgetni. Nem vagyok valami szemrevaló fickó a véleményem szerint, ezt leszögezem. A lány tényleg egy bombanő volt. Jól elbeszélgettünk, rájöttünk, hogy sok a közös bennünk, összehoztunk csak egy találkát, ahol nagyszerűen éreztük magunkat. Ekkor írta, hogy jól kijönnénk egymással. Itt már tényleg megértettem, hogy tetszem neki és én is kicsit komolyabban elkezdtem vele foglalkozni (hozzáteszem, ezt közös ismerősök is megerősítették).

Ám, hirtelen megcsappant az érdeklődés az ő részéről. A már fix következő találkát, amit eddig alig várt, hirtelen elkezdte kifogásolni, hogy napszúrást kapott (nyáron történt), rosszul érzi magát. Meghagyta azért, hogy ha akarok, menjek el. El is mentem hozzá, viszont láttam, hogy nagy ívben tesz rám. Átkaroltam, de csak elzsibbadt a kezem, hozzám sem bújt, megcsókolni így persze nem mertem (kiskoromban annyit csúfoltak, hogy olyan szinten tönkretette az önbizalmam, hogy az első lépések megtétele nekem már hatalmas feladat - a csók elutasításától és az azt követő szégyentől annyira féltem, hogy el minden erőmet bevetve sem mertem megtenni). Szomorúan tértem haza, de azért írtam neki egy üzenetet, amiben őszintén leírtam, hogy ő is tetszik nekem, lehetne valami köztünk. Erre másnap reggel azt a választ kaptam, hogy örül ennek, idővel kialakul. És innen már nem is írt egyáltalán. A közösre tervezett majálist lemondta a napszúrása miatt, ami akkor már egy hete tartott. Ezzel tönkretette az enyémet is. Később aztán láttam, hogy összejött a volt fiújával.

Én bénáztam el az egészet? A barátaim azt mondják, hogy nem, de én nem hiszem el. Megesett már ez párszor velem régebben is, körülbelül ilyen körülményekkel, ezért gondolom, hogy én rontottam el megint valahol.

19/F, a lány 16 volt.