Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lelkibeteg vagyok, mert majdnem félévig próbáltam megszerezni egy lányt?

Figyelt kérdés

lássuk csak... nem vagyok egy nagyon nagy arc, nem bomolnak utánam a lányok. Szivem van... és nem is akarok Don Juán lenni.

Először félreérthetetlenül jeleztem egy lánynak, hogy többet is eltudnék képzelni, de nem tudtam, hogy akkor 1 hete már volt pasija. Látszott, hogy megszeppent, elgondolkodott a dolgon, de nyilván nem mondhatott semmit.

Majd rájött, hogy ez a pasi nemis gondolja komolyan, igy véget ért a dolog... nem volt nagy. Igy eléállhattam, már összeszedettebben. Azt mondta, hogy nem akar most pasit az életébe, de nagyon jól esett hogy eléálltam, romantikus volt, ne változzak meg.

Eltelt két hónap, ismét eléálltam. Ugyanaz: nem akar senkit, ilyen korszaka van, elhajtja a pasikat. Összetörtem... később beszéltünk, már nem tudom min, de lelkibetegnek nevezte a pasikat, félek ez célzás volt...

a dolog nyáron volt, nagyjából 5 hónapot ölelt fel a korszak.

Félek, idióta lelkibetegnek tart... az lennék? Én csak szerettem volna egy társat magamnak :(


2014. márc. 19. 22:53
 1/1 kolosszus22 ***** válasza:

A saját lelkibetegsége és balfa*szsága miatt hárít a "pasikra", mert persze hülye az összes, csak ő a helikopter!

Nehogy már ilyenre rágörcsölj, ne fuss olyan szekér után ami nem vesz fel!

26F

2014. márc. 20. 00:02
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!