Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hirtelen előkerülnek az exbarátnők?

Figyelt kérdés

Sziasztok, a minap a következő dolog történt velünk a vőlegényemmel:

Elmentünk egy bevásárlóközpontba és megéheztünk, majd a pult mögül kiköszön a párom volt barátnője. Gratulált nekünk a babához (Tök normálisnak tűnt, de inkább erőltetettnek látszott, mint őszintének), kijött hozzánk "gratulálópuszit" is adni. Először a páromhoz ment oda, majd jött hozzám. Rendeltünk, fizettünk, majd leültünk, de párom már akkor noszogatott, hogy messzebbre, messzebbre. Amikor leültünk, akkor kezdett bele, hogy amikor puszit adott a csaj neki, belesúgta a fülébe: "Hívj ám majd fel!" Én pedig lestem egyet, majd röhögésbe törtem ki.

Egyébként a párommal 2 éve vagyunk együtt, első tervezett! babánkat várjuk, áprilisban összeházasodunk stb. Sorolhatnám még.

Párommal megvitattuk, valószínűleg úgy gondolja a csaj, hogy nem vagyunk túl aktívak a hálószobában, meg csak kényszerből vagyunk együtt, ezért könnyen "visszakapná" páromat.

Páromban teljes mértékben megbízom, 100 %, hogy nem élne ezzel a lehetőséggel, ideje sem lenne rá, meg hát nem ezért dolgoztunk ennyit a kapcsolatunkon, életünkön.

Viszont nagyon zavar maga a lány, üzenetekkel bombázza a páromat, stb. Van bőr a képén? Valahogy úgy megszívatnám, vagy beolvasnék neki. De én nem vagyok olyan, aki nyilvánosan összeveszik valakivel, főleg egy ilyen primitív nőszeméllyel. De valahogy a tudtára adnám, hogy többé eszébe sem jutna gyerekes/házas férfiakat csábítgatni.


Nincs valami ötletetek erre, hogyan tudnám megszívatni?


Bocsi, hogy ilyen hosszú vagyok, de remélem valaki tud valamilyen frappáns ötlettel előállni :)

És köszönöm, aki végigolvassa és válaszol :)


2014. márc. 31. 14:28
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
Miért nem szólsz apukának, hogy állítsa le az exribit?
2014. márc. 31. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 A kérdező kommentje:

Azt nem szeretném. Meg akarom leckéztetni, és abban, hogy a párom szólna neki, abban nincs semmi poén :)

De köszönöm a válaszod.

2014. márc. 31. 14:35
 3/13 anonim ***** válasza:
58%
Hm, pedig ő mondjuk meg tudná szívatni úgy, hogy lebeszél vele egy dugást, kikötözi és otthagyja, esetleg szól neked, te meg felteszed kikockázott arccal (de azért felismerhetően) a közösségi oldalakra, valami "így járnak a házasságromboló qrvák" vagy hasonló felirattal :)
2014. márc. 31. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
Ne haragudj, de rémesen gyerekes reakció ez részedről. Saját magadat járatod le ezzel, a barátod szemében is.
2014. márc. 31. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:

"De én nem vagyok olyan, aki nyilvánosan összeveszik valakivel, főleg egy ilyen primitív nőszeméllyel. De valahogy a tudtára adnám, hogy többé eszébe sem jutna gyerekes/házas férfiakat csábítgatni. "


nos ez nem a te dolgod! A párodé már inkább, hiszen őt környékezi és nem téged!

Mosolyogj rajta, biztos irigy! de ha ki tud hozni a sodrodból,akkor bizony ő győzött!

2014. márc. 31. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:

Én nem törődnék vele, nem alacsonyodnék le a szintjére.

Mivel megbízol a párodban, a közös gyermeketeket várjátok, esküvő lesz, így ennek a harmadiknak semmi köze hozzátok, tehát ne foglalkozz vele, ne szánj rá se időt, se energiát!

Őt majd ez fogja a legjobban zavarni, hidd el...

A nemtörődés miatt érzett bosszúságnál nagyobb elégtétel nem is kell neki.

2014. márc. 31. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:

"De én nem vagyok olyan, aki nyilvánosan összeveszik valakivel, főleg egy ilyen primitív nőszeméllyel. De valahogy a tudtára adnám, hogy többé eszébe sem jutna gyerekes/házas férfiakat csábítgatni. "


nos ez nem a te dolgod! A párodé már inkább, hiszen őt környékezi és nem téged!

Mosolyogj rajta, biztos irigy! de ha ki tud hozni a sodrodból,akkor bizony ő győzött!

2014. márc. 31. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 A kérdező kommentje:

Értem én, igaza van mindegyikőtöknek, valóban nem kéne lealacsonyodni az ő szintjére. Több, mint valószínű, hogy egy ilyen nőt nem állít meg semmi, csak a férfi, aki visszautasítja.

Egyébként sem cselekedetre gondoltam, hanem valamilyen beszólásra, amivel lefagy az arca :) és ez olyan vicces lenne. Persze nem célom minden áron beszólni neki. Kíváncsi voltam, hogy milyen ötletekkel állnátok ti elő ilyen helyzetben.

De valószínű lemondok erről az "örömről". :D

Köszi az eddigi válaszokat..

2014. márc. 31. 14:58
 9/13 anonim ***** válasza:

Most nagyon irigy vagyok rád!!!Én abban pillanatban amint a férjem ezt közölte volna vele, ha terhes vagyok ha nem, a hajánál fogva húztam volna végig bevásárlóközponton..Én sajnos ilyen fajta vagyok... :/ (de tényleg ez nem a legkulturáltabb megoldás...tisztába vagyok én is vele..csak sajnos eldurranós az agyam..) Te ott állsz terhesen, azt az a p.i.cs.a meg rá megy a férjedre???

Semmi frappáns ötletem nincs..viszont biztos hogy a helyedben visszamennék oda..közölném hogy az összes levelét olvastad, és megkérném hogy hagyja abba..(már mint a te vérmérsékletedbe képzelem most bele magam :) ) Egyébként meg az ilyen gerinctelent az égig kell rugdosni..fúúúúúújj...

Elnézést mindenkitől!!!!Tudom hogy elég "közönséges" vagyok épp..de hát az akkor is felháborító!!!!Egyeseknek semmi se szent???

2014. márc. 31. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
#9 - azért ezt ne nagyon híreszteld, intelligensebb emberek között nagyon megalázó az ilyen viselkedés...
2014. márc. 31. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!