Hogyan tanuljak meg normálisan, nem pedig betegesen viselkedni egy párkapcsolatban?

Rosszindulatú emberek kíméljenek. Elismerem, hogy betegesen viselkedem, elismerem, hogy nem normálisan gondolkozom, mégsem tudok tenni ellene. Van oka mindannak, amilyen vagyok. A gyerekkor (klisé, de tényleg elképzelhetetlenül durva minden szempontból). Nem bírom elviselni annak a gondolatát, hogy a barátom (nemcsak ő, eddig mindenkinél így voltam, akit kicsit is szerettem) másokkal érezze jól magát, függetlenül a nemtől. Egyszerűen kiba*ottul rosszul esik, ha akár csak kedve lenne összefutni beszélgetni a régóta ismert barátaival. Nem teszi ezt. Nincs rá szüksége. De ez abszurd, én is tudom. Mikor összeveszünk (ja mert, mindemellett még azt is szoktunk, mostanában napi szinten) azt mondta, akkor jutnak eszébe, mert velük legalbb nem veszekszik. Sokáig mondta, hogy jó neki így, hogy én vagyok csak neki, elég, ha néha telefonálnak, bőven, csak akkor legalább ne veszekednénk ennyit, mert így nagyon nem jó. Ő is tehet dolgokról, én is. Meg akarok változni, azt szeretném, hogy ezek a természetes dolgok ne érintsenek rosszul.