Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Most akkor akar, vagy nem akar?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Most akkor akar, vagy nem akar?

Figyelt kérdés

Összejöttem egy pasival. Fél éve "kínozzuk" egymást.

Nem nevezhető járásnak, de még dugás kapcsolatnak sem.

Találkozunk, elhív magához, főzünk, filmezünk, együtt alszunk, olykor szexelünk. (én ritkán tudtam elmenni, nem egy kényeztető, és nem láttam rajta azt hogy nagyon akarná. Más pasimnál mindig el tudtam élvezni)

Az utóbbi időben már nem is szexeltünk, vagy ha igen,akkor sem tudtam elmenni, .. meg így ő sem.

Volt hogy beszéltük, hogy minden oké köztünk, csak a szex az vhogy nem megy, ennek így nincs sok értelme.


Aztán egy sikertelen szex után kissé idegesen közölte hogy hagyjuk rá, meg a kapcsolatot is. Nem ellenkeztem.

Továbbá közöltem (mert úgy állította be mintha én lennék rossz az ágyban)hogy én mit szerettem volna, meg hogy rajta mit láttam. Ez olyan ok, okozat dolog.

Majd ezt követően, minden nap keresett (átlagos dolgokról beszélgettünk) eljött a munkahelyemre, megcsókolt ...

Igazából úgy viselkedett mintha mi sem történt volna.

Ez így ment egy hétig, majd kérdezte hogy elmegyek e hozzá. Közöltem vele, hogy mért mennék?? Hisz befejeztük.

Hogy azóta is az a beszélgetés jár a fejében, nagyon szeretné hogy elmenjek ... stb stb

Nehezen beszél az érzéseiről, most is csak úgy ahogy.

Mondtam neki, hogy gondolom ne beszéljünk erről az egészről, hanem majd lesz vhogy igaz?? Hát hogy ne állítsam már be úgy mintha neki minden mindegy lenne.


A lényeg a lényeg, együtt vagyunk, figyelmesebb, többet találkozunk, ... de már vagy 2 hete nem szexeltünk!!

Alkalom is lett volna rá bőven.

Most akkor, csak akar vkit maga mellé?? De milyen már az hogy nem szexelünk?? Jó, én kicsit tartok tőle, hogy mivan ha megint rosszul sül el. Lehet hogy ő is??

30/N


2015. jan. 10. 17:34
 1/1 anonim ***** válasza:

Igen,lehet hogy Ő is tart attól,hogy megint rosszul sül el.

Miért nem ültök le,és próbáljátok megbeszélni?

2015. jan. 10. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!