Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek az ex-el?

Figyelt kérdés
Barátommal (21)3 éve vagyunk együtt, szakítottam vele, mikor kb. másfél éve jártunk. Összejöttem valakivel, hogy elfelejtsem, ő pedig bosszúból az egyik haverjának (legyen B) a barát barátnőjével összejött. Persze tudtam, hogy bosszú, hiszen, mikor vele volt akkor is folyamatosan írogatott. Aztán rájöttem nekem is hiányzik és megpróbáltuk újra. Mindketten szakítottunk az akkor párjainkkal. Minden jobb volt, mint előtte, de engem akkor is bántott, hogy ott van, de mivel ő járt a lánnyal és a haverja barátja egy társaságban maradtak. Bár én régebb óta ismerem a barátait, nem mindegyikkel találom meg a közös nevezőt. B-nek ugye a lány egy nagyon közeli barátja, régebben nem voltak annyira jóba, és B-vel én is jóba voltam, de mikor szakítottam a barátommal vele sem beszéltem túl gyakran, mert fájó pont volt. Akkor lettek ennyire jóba a lánnyal. Nos a lány eléggé tapadós, mindenhova mennie kell, B-nek veri a hisztit, aki a barátomnak, hogy ha nem jön. Ezért tudom, hogy nem tilthatom meg, hogy egy helyen legyenek, de akkor is nehezen barátkozom meg a gondolattal, és mivel a barátomnak meg neki egy a barátiköre gyakran vannak egy társaságban. Én nagyon nem szimpatizálok vele, többször vesztünk össze, persze ez mindig feszültséget szül, ha egy társaságban vagyunk, de egyszerűen nem tudom elviselni. Barátomat is már nem egyszer megkértem, hogy nézze levegőnek, de akkor meg a barátai csesztetik, hogy ne rontsa el a hangulatot. Tegnap is mentek valahova a barátaival, én nem mentem, mert beteg voltam, de persze az ex ment, ráadásul elől a barátom mellett. Nagyon fel tud idegesíteni, mert már nem tudom mit tehetnék.Sokat veszekszünk ez miatt. Attól nem félek, hogy szerette, mert tudom, hogy nem, de attól még nagyon nem bírom elviselni. Nem tudom mit tehetnék! :( Valaki volt már ilyen helyzetben? Mit csináljak? Kérlek segítsetek!
2015. jan. 11. 15:46
 1/3 A kérdező kommentje:
* A barátom és a lány nem feküdtek le egymással, kb. egy púp volt a hátán, mindenhova ment, mikor megkérte, hogy ne akkor is.
2015. jan. 11. 15:55
 2/3 anonim ***** válasza:
Fenét sem érdekli a zavaros sztorid
2015. jan. 11. 16:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
Elhiheted nekem is zavaros az egész. Akkor meg nem kell ide írni jó? Valaki értelmes?
2015. jan. 11. 16:11

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!