Elég nagy őröltség?

Van egy külföldi barátom. Vagy lehet, hogy múlt idő. Elérkeztünk oda, hogy nagyon nagy szükség lenne a találkozásra (Magyarországon jöttünk össze több hónapig együtt voltunk).

Két hónapig türelmesen vártam, hogy mikor találkozunk, közben minden nap nézegettem, hogy hogyan tudok hozzá kimenni, milyen szállások vannak, szóval eléggé utána jártam a dolognak, már csak foglalni kell. Kettőnkkel sem volt semmi gond, minden nap keresett is, viszont egy pár napja nagyon megromlott köztünk a dolog.

Így is vége lehetne, de tudom, hogy addig nem nyugodnék, amíg ki nem mennék az országába szétnézni - rengeteget terveztem, utána néztem tényleg! és nem csak ábrándoztam, hogy de jó lenne.

Szóval arra gondoltam, hogy kiugrom hozzá meglátogatni, ha találkozunk, ha nem.

Igazából tényleg azt érzem, ha most nem teszem meg, akkor lehet, hogy soha nem fogom, mert már nem leszünk együtt. Így adok egy esélyt kettőnknek is, én is kiélhetem az utazás iránti vágyam.

Elég nagy őrültség? Jobb, mint ölbe tett kézzel várni, nem? (Egyszer ugyanilyen alapon felmentem Pestre is, hogy vagy találkozunk vagy nem. És találkoztunk! Megbántam volna, ha nem teszem meg! Tudom, hogy nem ugyanaz a kategória, de eléggé beleéltem magam.)

Huszonéves.