Mit tennétek ha? Van vonzalom két ember között, de az egyik családos, viszont egy helyen dolgoztok, nap mint nap találkoztok, és ezzel a ténnyel nap mint nap szembesültök?

A munkahelyváltás jó ötlet....

Az tökmindegy , hogy neked vagy neki van családja.

Ha annyira bele vagy habarodva és te vagy családos akkor mérlegelj...megéri vagy nem?

Semmit... felnőtt ember vagyok, tudok uralkodni magamon. Nem kell "szenvedni", csak kicsit oda kell figyelni! Előszöris befelé, saját magadra, másodszor kifelé, az illetőre. Észre kell venni, és tudatosítani azokat a szituációkat, amik izzítják a parazsat! Ez az első és legfontosabb.

Aztán. Most képzeld el a lehető legszánalmasabb lényt, akinek se esze, se öntudata, se önüralma. Buta szegény, mint a föld. Az se baj, ha ronda, vagy undi, bármi lehet, még nyálkás is. Ez az izé állandóan a hormonjainak engedelmeskedve létezik, vegetál. Nem tudja irányítani a tetteit, viselkedését, csak úgy van, ill. életének egyetlen kizárólagos értelme, hogy a hormonjait szolgálva baccon orrba-szájba. Legyen nagyon-nagyon szánalmas, sajnálatra méltó kis szerencsétlen nyomorék. De nem az a fajta, akin segíteni akarsz, hanem olyan, akit legszívesebben leköpnél. Megvan?

Nah, akkor az előzőleg felismert és tudatosított izzító/vágyfokozó szituáció bekövetkeztekor gondolj arra, hogy "Felnőtt, öntudatos nő vagyok, nem egy *ide az elképzelt valami*"! Ha minden jól megy, ebből a - szerintem rendkívül felemelő - gondolatból erőt merítve meg tudod állni a futó érintést, a kacér mosolyt, a "közelebb hajolok, csak hogy lássam, mi van az asztalodon"-t, és a többi millió hasonló szituációt.

Saját fejlesztés, nekem bejött, kár, hogy nem lehet szabadalmaztatni.

Használhat még a szokásos blabla; gondolj a családjára, a feleségére, a gyerekeire, satöbbi... de én úgy tapasztaltam, hogy ha magamra fókuszálok, az sokkal motiválóbb és hatékonyabb, mintha névtelen/arctalan emberek iránti alig érzett nemistudommi (sajnálat?) miatt kellene "megerőszakolnom magam".

Persze, az ok nyilván ők, a családja, de érted... az ember gyarló, kell valami erősebb, fontosabb dolog vadidegen embereknél... és az szerintem mindenkinek saját maga, az ő lelke, az ő tartása, önbecsülése... stb. Arról nem is beszélve, hogy mennyire felemelő érzés, amikor tudatosul benned, hogy "legyőztem"! :) Nálam legalábbis fontos állomás volt a személyiségfejlődésem "hullámvasútján"... (bocs, ez xar volt, de nem bírtam ki :D)

U.i.:

Természetesen nem gondolom, hogy csak és kizárólag te vagy a hibás (ilyen vonzalom ugyanis nem csettintésre alakul ki, kemény flört/egyebek kellenek hozzá mindkét fél részéről), a megszakításához viszont elég az egyik fél is. Ha sikeresen uralod a veszélyes szitukat, a másik érezni fogja a változást, és békésen lenyugodhatnak a kedélyek, mindenféle sérülés nélkül.