Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért nem hív soha?

Figyelt kérdés

Párommal távkapcsolatban élünk lassan fél éve. Heti 1-2-szer találkozunk maximum, de néha van olyan, hogy 2 hétig sem látjuk egymást.

Az elején voltak olyan 'elvárásaim', hogy ha találkozni nem is tudunk napi szinten, akkor legalább telefonon beszéljünk. (nem órákra gondolok, 5-10 perc, kivel mi történt röviden, csak hogy halljam a hangját) Ez nem igazán működött, mindig én kerestem, aztán feladtam és beletörődtem, hogy be kell érjem heti 1-2

telefonnal. De ezeket a hívásokat is főként én kezdeményeztem. Messengeren rendszeresen 'beszélünk', de nekem az a pár bepötyögött dolog nem beszélgetés, főleg ha heti 1-szer találkozunk csak. Már többször jeleztem neki ezt, de nem változott semmi. Több, mint 1 hete nem találkoztunk és nem is beszéltünk, csak chaten, mert én már feladtam a hivogatását.

Tényleg olyan nagy kérés a heti 1-2 5-10 perces telefon? Nekem vannak nagy igényeim? Kezdem azt érezni, hogy nem hív, mert nem vagyok neki fontos, nekem hiányzik, minden nap hallanám a hangját akár csak egy percre is, de én ebből arra következtetek, hogy neki ez az egész ami köztünk van nem jelent túl sokat.


Vélemény? Tanács?


Köszönöm!


2017. ápr. 10. 23:21
 1/5 anonim ***** válasza:
93%

Ez a pár perces telefon (naponta!) annyira alap dolog távkapcsolatnál. Nem a te elvárásod a nagy.

Egyébként minden jól működik?

2017. ápr. 10. 23:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
91%
Gondolom nem az a telefonálós típus. Mi is heti párszor találkozunk csak a barátommal, de sosem hívjuk egymást. Én is utálok telefonálni, és ő is.
2017. ápr. 10. 23:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:

Ez szerintem minden parnal valtozo. Egyik baratnom is csak heti egyszer talalkozik a parjaval, es haromnaponta telegonalnak, egyebkent sms, chat napi szinten. Es igy megfelel mindkettojuknek.

Mikor en eltem tavkapcsolatban, naponta 5-10 percet beszeltunk, de en tobbre vagytam. Rendszerint en beszeltem, o csak hummogott, es semmit sem tudtam meg abbol, mi tortent vele.

A lenyeg, hogy nem egyezik ez az igenyetek. Amit csinalsz, az struccpolitika. Nem tul jo hozzaallas. Inkabb ulj le vele es beszeljetek meg : figyelj dragam, nekem nagson jol esne, ha naponta beszelnenk telefonon. Sokat jelent ez nekem. Anelkul ugy erzem, mintha egesz nap eszedbe se jutnek. Tudod, a pasik az egyenes szobol ertenek, nem talaljak ki hogy mi bajunk.

2017. ápr. 10. 23:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Leirta a kérdező hogy jelezte többször, de semmi nem történik. Lehet valaki nem szeret beszélni telefonon. Esetleg magának való. Akkor maradjon magának. Ha fontos a masik, akkor legalabb annyit megtesz az ember, hogy megkérdi: "Hogy telt a napod?".
2017. ápr. 11. 02:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Utálja a telefont és a telefonálást, így még a heti 1-2 rövid hívás is sok neki. Ráadásul Messengeren folyamatosan beszéltek, tehát különösebben nincs is semmi új, amit mondani kellene. Felesleges, üres bájcsevejre pedig lehet hogy nincs affinitása.

Ne értsd félre, megértelek, hogy szeretnéd hallani a szerelmed hangját, de gondolj bele az ő helyzetébe is.

2017. ápr. 11. 07:54
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!