Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Ennyit jelent a saját lakás/kü...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ennyit jelent a saját lakás/külön élés a nők szemében? Előtte sem voltam béna, de azóta látható a különbség.

Figyelt kérdés
28 évesen tudtam eljönni albérleti szoba bérlésből saját lakásba, de így is volt benne családi segítség. Nem azt mondom ettől több nőnek tetszem első látásra, de ismerkedéskor sok csaj kezesebb és megbocsátóbb újabban. Csökkentek az olyan elutasítások amikor megírja az 1. vagy 2. randi után, hogy "bocs nem volt meg a kémia" (vagy még ennyit se ír, csak szó nélkül eltűnik). Volt 2 olyan lány is, akik szinte már be akartak költözni hozzám nem hivatalosan, vagy legalábbis szívük szerint szinte állandóan itt lettek volna, itt aludtak, pedig még csak pár hete randizgattunk. A visszajelzések alapján egész helyes vagyok, előtte is tetszettem lányoknak, komoly belső defektek nélküli, korábban voltak már több éves kapcsolataim. De még így is érzem a különbséget most. Mintha korábban nem lett volna ilyen sok nő ilyen lelkes. A nőknek ez tényleg ilyen sokat jelent?
2021. jún. 15. 11:15
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:
40%

"28 évesen tudtam eljönni albérleti szoba bérlésből saját lakásba"


És ez nem is rossz arány. Viszont akkor lányok, akkor legyetek már kicsit elnézőbbek azokkal a férfiakkal, akiknek ez nem jött össze! Ok, tudjuk, saját lakás nélkül nincs p*na. Ok. De azért ne lúzerezzétek már le azt akinek nincs...:DDDDD

2021. jún. 20. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!