Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Első találkozás utáni kínos...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Első találkozás utáni kínos helyzet. Mit tehetnék? F

Figyelt kérdés

Két napja találkoztam egy lánnyal, aki belsőre nagyon-nagyon tetszik. Előtte pár hétig beszélgettünk facebookon, és úgy tűnt számára én sem vagyok közömbös.

Szóval, lényeg a lényeg, hogy találkoztunk, sétáltunk és beszélgettünk, majd a hideg miatt beültünk egy gyorsétterembe (ami viszont fatális hiba, hogy nem hívtam meg semmire). Látszott rajta, hogy végig zavarban van, tördelte az ujjait, piszkálta a kabátja ujját, igazgatta a haját. Én oda vagyok érte, tehát evidens, hogy teljesen hülyén viselkedtem (már csak a meghívós része is, legalább egy forrócsokira)... volt néhány kínos csend, volt hogy csak néztem és semmi nem jutott eszembe, de végül is minden alkalommal kivágtam magam, és mindketten tisztáztuk a másik előtt, hogy igen, zavarban vagyunk.

Többségében intellektuális témákban beszélgettünk, amelyek nagy részéhez hozzá tudott szólni és elmondása szerint valamilyen szintig még érdekelte is, ám voltak szakaszok, mikor az egész kezdett részemről mini-monológgá fajulni. Összességében úgy érzem viszont hogy jó volt és számára is élvezhető. Majdnem 4 órát voltunk így együtt, a buszainkat le is késtük. :) Mielőtt elindultunk volna hazafelé, ő bevett egy rágót, amit akkor annak tudtam be, hogy szerette volna ha megcsókolom (vagy azért vette be mert akkora bunkó voltam hogy még egy forrócsokira sem hívtam meg.. :\ ), mint ahogy még a gyorsétterem előtt is éreztem úgy néhányszor, hogy most lenne rá alkalom. De nem tudom mi történt velem, máskor ez simán ment, vele pedig egyszerűen leblokkolt az agyam.

Szóval csók nem volt. Megbeszéltük hogy találkozunk még (azt nem, hogy mikor, "majd ha lesz időnk"). Utcán köszöntünk el egymástól, ami csöppet kínosra sikeredett elsőre... megálltunk egymás előtt, elővette a kezeid a zsebéből, látványosan kipakolta maga mellé, én meg csak ott álltam és néztem, hogy oké... most akkor megöleljem, puszi, vagy csók, vagy csak sima helló? :D Végül is elsőre utóbbi mellett döntöttem, és egy végtelennek tűnő "Szia-szia" után útjára engedtük egymást. Pár másodperc múlva azonban végre realizálódott bennem mekkora marha voltam, utánaszaladtam, megkérdeztem megölelhetem-e, majd megöleltük egymást, aminek láthatóan örült (talán még ott, ölelés után meg kellett volna csókolnom(?)).


Most pedig az a helyzet, hogy tegnap reggel beszéltünk utoljára. Kérdeztem hogy változott-e valami az előző este óta. Láttam hogy látta, de válasz nem érkezett rá azóta sem. :)


Úgy gondolom elsősorban kivárnom kéne még néhány napot, majd elhívni valahová és minél inkább helyretenni a "botlásaimat"... a probléma csupán annyi, hogy még sosem éreztem így, más nőkkel nem volt ilyen, ott problémamentesen ment minden. Vele viszont néhány percet is őrjítő várni, főleg úgy, hogy tudom hogy nem is a maximumot adtam (sőt, ezen a meghívós dolgon ki vagyok akadva még én is, jézusom).


Arra is gondoltam, hogy ezt alaposan elrontottam, hogy enyhén fejezzem ki magam, szóval talán hagynom kéne őt.



2013. okt. 6. 20:05
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
27%
Ezt tuti nem olvasom el :D
2013. okt. 6. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
100%

Gondolom a McDonalds-ba mentetek be, és ebben az esetben...


Hát még jó hogy nem hívtad meg forrócsokira, mert ott valami rettenet amit adnak. Egy forintot nem ér.

2013. okt. 6. 20:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
75%
az egy dolog, hogy belsőleg jól kijöttök, de szerintem nem tetszettél neki - külsőre.
2013. okt. 6. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
0%
rohadt lusta vagyok elolvasni :D
2013. okt. 6. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
75%
Hogy lehetsz ekkora balf**z?
2013. okt. 6. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
48%
Ne hagyd rögtön. Igen a zavar miatt NAGY botlás volt, hogy semmire se hívtad meg, de ez javítható :) Légy férfi a talpadon, és hajrá :)
2013. okt. 6. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
74%

# 3:

Na akkor ezt mondd már el nekem, hogy miből szűrted le? Tényleg érdekel, mert kicsit hasonló helyzetben vagyok, mint a kérdező.


Csak mondjuk nekem konkrétan azt mondta, hogy legyünk barátok. Előtte pedig full így viselkedett, sőt még több mindent csináltunk...

2013. okt. 6. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
50%
#7 - nőből vagyok, és magamból indultam ki. nekem is volt találkozásom olyannal, akit neten ismertem meg, és én is eléggé zavarban voltam, piszkáltam a cuccaimat és a többi, mert nagyon nem jött be külsőre az illető. szerintem az is sejttet valamit, hogy nem beszéltek meg még akkor semmi fix-et, valamint azóta sem nagyon beszéltek érdemben. én sem kerestem többet a srácot, aki nem tetszett.
2013. okt. 7. 09:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:

# 8:

Értem. Mint írtam, én velem is ez történt. Ölelgettük egymást, puszikat adtunk egymásnak, sőt még egy ágyban is feküdtünk és átöleltem, mégsem zavarta... aztán lekoppintott.


Ha nem jön be a srác, miért nem közlitek az illetővel hamarabb? Meg miért megy a vetítés, hogy jól éreztétek magatokat, stb stb?

2013. okt. 7. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
#9 nem tudok erre válaszolni... én egyből a tudomására hozom az illetőnek így, vagy úgy, de az biztos, hogy aki nem tetszik, azt nem puszilgatom meg azzal nem fekszem le egy ágyba... szóval ez kicsit ellentmondásos.
2013. okt. 7. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!