Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Szerintetek ez nagyon gáz? Jó...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek ez nagyon gáz? Jó úton haladok?

Figyelt kérdés
Két és félhónapja kidobott az exem, gyakorlatilag egy másik srác miatt. Kicsit több mint 4 évet voltunk együtt, 3 évig eggyütt is laktunk kettesben. Nekem első komoly kapcsolatom volt (elötte csak futó kapcsolataim voltak). Az első hónapban annyira kikészültem (sajnos menet közben történt más szörnyű dolog ami csak súlyosbította a helyzetemet) ,hogy 1 hónapig táppénzen voltam mert nemtudtam a munkámra koncentrálni, ott pedig kell összpontosítani mert nagyon baleset veszélyes. Rengeteget sírtam,ittam, nem tudtam másra gondolni csak ő rá ,hogy már mással boldog ráadásul ilyen hamar (2 hét alatt össze jöttek). Ma már nem sírok, de nagyon sokat gondolok rá, a napokban össze futottam velük, annyira fura volt, remegtek a lábaim stb. Persze nem köszönt, mert miután megtudtam ,hogy a hátam mögött mással tervezett, elég őszintén elküldtem a p*csába. Tudom nekem kellene éreznem, de össze vagyok zavarodva, vajon a "gyógyulás" útján járok, azáltal ,hogy nem kap már el a sírás ha rá gondolok, nem ő állandóan a témám a haveroknál,rokonoknál és tudok őszintén nevetni. Vagy ez csak egy időszak és majd most jön a neheze? Első komoly kapcsolatom volt nemtudom ,hogy megy ez hogy kell átvészelni. Aki jártas ebben, így kezdődik a "felépülés"?

2019. nov. 13. 12:39
 1/3 anonim ***** válasza:
100%

Ha már nem annyira erős az önsajnálat, ha már elfogadod, feldolgozod, hogy mással van, akkor jó úton haladsz.

Pontosabban lényegtelen, hogy mással van-e,v agy egyedül: a lényeg, hogy te már nem hozzá tartozol, a többi nem tartozik rád, már nincs semmi elszámolni valója veled.


A piáról és egyebekről lekattantál már? Ez is egy elég fontos dolog.


Az önértékelésedet is erősíteni kell: kellenek a sikerélmények, a kikapcsolódás, hobbi, sport (amivel levezeted a feszültséged)


És igen, nyitott szemmel kell járni az utcán és mindenhol. Szóba kell elegyedni emberekkel, nőkkel és nem csak kapcsolatteremtési céllal, egyszerűen akár azért, hogy tudatosítsd magadban, hogy van más nő is. Ez pl. úgy is mehet, hogy utazás közben keresed a kontaktust nőkkel, akkor is, ha nem az eseted, nem kell feltétlenül nagy dolgokra gondolni, kezdetnek az is megteszi, ha udvariassági gesztusokat teszel. Előre engedsz, felsegítesz, rámosolyogsz...

2019. nov. 13. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
Azóta járok testet építeni egy hozzá értő haverommal. A piálás már lekorlátozódott 1-2 doboz sörre meló után (nem minden nap, kb heti 2 alkalommal) már nem arra megyek ,hogy lerészegedjek. Viszont az egyedül létet nagyon rosszul viselem, munkahelyemen is 8 órát egyedül vagyok szinte, rettentő ilyenkor elkezd pörögni az agyam a hülyeségen. Azt elfogadtam ,hogy nincs többé és ,hogy mással van, az zavar ahogy vége lett. Hisz együtt voltunk még, mikor már mással tervezgetett,ezért is küldtem el a francba 2 nappal szakítás után ahogy "meg kaptam az infot". Esténként a legrosszabb, az a magány érzés, épp ezért is tettem fel a kérdést mert már én sem tudom ,hogy rendben van-e ez így.
2019. nov. 13. 13:50
 3/3 anonim ***** válasza:

Akkor megint mondok egy okosat. A legtöbb kapcsolat, amibe az ember a magány elől menekül, balul sül el, mert illúziót kerget. A magány érzete egy üresség-érzés, valaminek a hiánya. Ezt a valamit ácsingózzuk a másiktól, pedig valójában magunkban kell alapvetően megtalálni. Belehabarodunk egy lányba, aki olyan türelmesnek látszik - kérdés: türelmesk vagyunk magunkhoz, elfogadjuk magunkat?! Aztán kiderül, hogy ennek az illúziónak hogy ő majd megadja, amit én képtelen voltam magamnak, majd szépen összedől, mert terhes az elvárás. Így alakulnak ki szépen a társas magány-kapcsolatok.


Tehát neked most első sorban nem társkereséssel kéne foglalkoznod, előbb heverd ki rendesen ezt, hanem magaddal. Erősítsd az önbizalmadat, az önismeretedet, és azokat aa tulajdonságaidat, amiben még gyenge vagy fejlesszed. Tanuld meg szeretni magad, bocsáss meg magadnak stb. akkor másokat is tudsz már szeretni, és akkor vonzódnak is hozzád. HOZZÁD, és nem csak egy illúzióhoz, ahogy eddig te is tetted.


Tudatosítsd, hogy egy illúzió elvesztése nem egy nagy tragédia. Most szokatlan a rideg valóság, de lehet ez a valóság kellemesebb is, ha "belakod", sőt, még más is belefér.

2019. nov. 14. 01:52
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!