Valaki tudná jellemezni a szakításból fakadó erős érzelmi traumát? Mit él át ilyenkor az ember, milyen gondolatok vannak a fejében, mit érez, stb?

Olyan, mint a gyász. Ezt több pszichológiai szaklapban is olvastam. A munkahely, a szeretett társ elvesztése egyfajta gyász-érzés, mint mikor meghal valakid, aki közel állt hozzád. Szerintem ez kb mindent elmond.

Mint amikor egy ZH-ra készülsz egy hetet, azt hitted hogy minden jó amit írtál és kövi alkalomra kiderül hogy nincs meg a 2-es se.

Nem szükségszerű bármit is érezned vagy gondolnod. A te döntésed, ha bármi miatt egy percig is rosszul érzed magad.

Aki volt már halálosan szerelmes, az tudja. Mintha kitéptek volna belőled egy darabot... Aztán persze megtanulsz élni Nélküle, de néha még évek múltán is bevillannak emlékképek vele, róla.

Egy időre üressé és értelmetlenné válik minden. Aztán ezek az idők el múlnak persze. Utána már könyebb. Keresed a miérteket, jön a hol rontottam el. Úgy érzed nélküle nincs értelme az egésznek, ami persze nem így van, de még is ezt érezzük akkor. Úgy érzed soha nem lesz nem hogy ilyen, de semilyen párod. Aztán persze lesz majd. Aki le tudja hamar zárni és el tudja fogadni a helyzetet, az talán könnyebben túl jut a nehezén.

Most vagyok ebben, három hónapja szakított velem párom minden előjel nélkül, úgy hogy előtte még esküvőről beszélt. Szombaton történt de én még hétfőn és kedden sem mentem dolgozni, azt hazudtam beteg vagyok, it előtte soha nem csináltam. Egyszerűen nem tudtam kikelni az ágyból, olyan mély letargia és fájdalom volt bennem, hogy már fizikailag is éreztem. Szorító, fájó mellkas,folyamatos bömbölés, kilátástalan, mindennek vége világvége felfogás. Miután bementem dolgozni, nemtudtam koncentrálni, nem vegeztem normálisan a munkámat, egyfolytában kattogott az agyam, egyszerűen nem telt az idő, és allandoan el kellett bujnom hogy kibőgjem magam. Azota is egyfolytában rá gondolok, nagyon depressziós vagyok, azt érzem már nincs értelme semminek egyedül, nincs motivációm a mindennapokhoz, a munkához, a hobbijaimhoz. Minden nap pityergek még mindig, bár már jobb a helyzet mint az első hetekben. Egyszóval amit előttem is írtak, olyan mint a gyász, nagyon fáj, és lassan múlik.