Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Miért álmodom még mindig a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért álmodom még mindig a volt barátnőmmel?

Figyelt kérdés
2018 nyarán ért véget egy kilenc éves kapcsolatom, de még mindig gyakran gondolok rá. Gyerekkorunk óta együtt voltunk, ő volt az első, és egyetlen nagy szerelmem. Ahogy telt az együtt töltött idő egyre inkább hagyogoltam, keveset foglalkoztam a kapcsolattal. Sokat dolgoztam, és a szabadidőmet is inkább videójátékra fordítottam. Sok vitánk is volt emiatt, mert ő szeretett volna eljárni szórakozni, kirándulni, stb. Az eljegyzés is bántotta, mert soha nem kértem meg a kezét, annak ellenére, hogy sokat célzott rá, hogy már ideje lenne. Mindezt megelégelte, és megcsalt egy munkatársával. Ezekután még én könyörögtem neki, hogy felejtsük el, és mindent megigértem, hogy megváltozom. Hajthatatlan volt, ragaszkodott a szakításhoz, és azt mondta, hogy már nem szeret. Ezekután nagyon megviselt a szakítás, hosszú hónapokig csak árnyéka voltam önmagamnak, dolgozni sem tudtam. Mára már kicsit javult a helyzet, de továbbra is havi 4-6 alkalommal vele álmodom. Álmomban néha újra együtt vagyunk, és olyankor nagyon földöntúli az örömöm, nehá viszont nem teljes a boldogság mert álmomban látom rajta, hogy ő nem szeret, és nem boldog mellettem. Ébredés után mindig egész nap letört vagyok, és bánt, hogy elveszítettem. Nem tartjuk a kapcsolatot, utóljára három hónapja írt egy névnapi köszöntőt, én pedig csak megköszöntem, és ennyi.

2020. febr. 14. 15:21
 1/3 anonim ***** válasza:
Most mi a kérdés? Egyértelmű, hogy nem vagy túl rajta, azért álmodsz róla, benne van a válasz a leírásodban.
2020. febr. 14. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Nem ő hiányzik neked, csak az, hogy volt egy balek aki eltűrte jó hosszú ideig, hogy így elcseszd az életét és az idejét. 9 év hosszú idő. Nekem másfél éves kapcsolatom is felelevenedett álmaimban sokszor, még 5-6 évvel a szakítás után is. Nem hibáztathatod, hogy boldogtalan volt melletted.
2020. febr. 14. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
Természetesen nem hibáztatom, tudom, hogy ez a következménye annak, hogy alig foglalkoztam vele. Sokszor késztetést érzek arra, hogy írjak neki, de elfolytom, mert nem akarok tolakodó lenni azokután, hogy megkért ne keressem.
2020. febr. 14. 15:58

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!