Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Kényszerből szakítottam, mert...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Kényszerből szakítottam, mert kiprovokálta, és nagyon fáj mert szeretem, mit tegyek?

Figyelt kérdés
Olyan döntésre kényszerített, (szakítás) amit én nem szabad akaratomból tettem, hanem azért, mert durván kiprovokálta. Olyan szinten hideg volt velem, és napi egy! mondatnál többet nem írt nekem, nem érdeklődött stb, hogy éreztem rá akar venni arra, hogy én szakítsak. Tudta jól, hogy én szerettem volna rendbe hozni a dolgokat, és azt mondta sokat fogunk beszélgetni, erre már másnap elkezdte az ignorálásomat, egy napot vártam, de semmit nem reagált arra hogy mit szeretne mi legyen velünk? Erre semmilyen konkrét választ nem adott, hanem egyszerűen semmibe vett, max egy semmit mondó mondattal lerázott. Én eleve nem szeretem, ha nem szabad akaratomból döntök, hanem kényszerből, plusz emberileg (hiszen emberileg sem tisztel az, aki így viselkedik velem) is ahogy bánt velem, hogy totál levegőnek nézett, azt nagyon fájdalmasan éltem meg. Tudtam hogy így akarja rám rakni a felelősséget, így akarja kikényszeríteni belőlem azt, amiről tudta hogy nem szeretném, hiszen én a kapcsolatnak szerettem volna még egy esélyt adni. Ő ezt nem így akarta, de miért nem mondta meg egyenesen, ahelyett hogy engem kényszerít a szakításra? Úgy szakítottam, hogy nem akartam szakítani. Nagyon fáj, és az eszem hiába tudja hogyha ilyen velem emberileg is, akkor jobb a szakítás, de szeretem. Mit tegyek hogy elmúljon?
2022. máj. 20. 15:44
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
100%
Ez egy gyökér. Velem is csináltak ilyet, nagy nehezen túltettem magam, az egyik legmegalázóbb szakításom volt. Ma már hála Isten, hogy nem vele maradtam, mert így megtaláltam azt aki abszolút hozzám való (-: hadd menjen ez a phöcs.
2022. máj. 20. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 A kérdező kommentje:
Valahogy úgy érzem, hogy ez lelki erőszak volt, mivel tudta jól hogy en rendbe szeretném hozni a dolgokat, és kértem beszéljük meg. Erre rám kényszerített olyat, amit nem akartam. Amúgy úgy érzem, megcsalt, lett neki más, és ez a fő indok, de nem mondta meg.
2022. máj. 20. 16:05
 3/16 A kérdező kommentje:
Olyan szinten azt éreztette hogy púp vagyok a hátán, hogy nagyon megalázó volt, és azt hiszem aki képes erre, az engem sosem szeretett.
2022. máj. 20. 16:07
 4/16 anonim ***** válasza:
49%

Meg akartad javítani, de ő nem akarta. Ez miért kényszer?

Ez úgy működik, hogy ha mind a ketten akartok javítani a kapcsolaton, akkor javítotok, ha az egyik nem, akkor szakítás.

Szerintem nem a felelősség rádtolása az, hogy te mondod ki hogy vége.

2022. máj. 20. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 A kérdező kommentje:
4-es ő semmit nem mondott semmire sem!!!!!
2022. máj. 20. 16:33
 6/16 anonim ***** válasza:
90%

Ilyen màr nekem is volt.

Aljas szemelét volt velem hideg es kozombos de az istennek sem szakitott volna hanem allandoan abban a hitben tartott, hogy járunk es ez neki kapcsolat.

En teljesen ki voltam az9n akadva hogy amennyiben ő nem akar engem akkor legyen benne annyi hogy azt vállalja is fel ne arra tolja a szakitás felelőssegét aki szeret aki szenved aki egyutt akar lenni aki meg akar javitani mindent.

Szakitson az aki szakitani akar.


Egy ido mulva már olyanokat kerdezhettem tole hogy esetleg te azt akarod hogy en keressek mást lépjek le?


Állandoan ezzel traktáltam. Mikor vegre valahara elkezdte magát felvallalni.

Eleinte annyikat mondott csak higy nem tudja tervez e velem

Aztán olyanokkal ijesztgetett nem jarunk egyutt csak osszejárunk

Aztán szexkapcsolatot akart stb


De kibujt belole vegre az oszinteség.

Azonnal otthagytam es amikor meglatott egy masik pasi luxuskocsijábol kiszállni másnap leesett az álla. Azt mondta hogy szerinte megcsaltam, es beleégett az a kép.

Egybol letagadta miket mondott nekem korabban es azzal jött hogy felesegul is akar venni elete szerelme vagyok stb. Meg a luxuskocsis ugyse szeret engek menjek vissza.

Lezüllött es tonkrement teljesen miattam.

Azota is a másikkal vagyok aki már első naptol ma is többet ad a kapcsolatba tobb erzelmet es beletesz értem apait anyait a mai nap is.


Szívbol sajnálom az exem összes tobbi kovetkező nőjét.

2022. máj. 20. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
50%

*Ja ezzel csak annyot akartam nekem ugy volt konnyebb lezárni hogy ő sir utánam es nem forditva.

Szoval en kb agyon aláznám, ha tehetném

2022. máj. 20. 16:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
61%

*Mindegy egyes nap egyre tobb erot adott mikor remego kézzel jött rozsacsokorral hogy ki akar békulni, mikor megakart venni es bevásárolt nekem, mikor egy nyikkanásomra azonnal ugrott mindog es visszairt litániákat is(amig jártunk meg lesz.r a neten is), mikor lattam hogy züllik lefelé es nekem panaszkodja mennyit fogyott miattam, minden ilyentol ugy éreztem MINDEN szenvedést visszakap amit nekem nyújtott.

A baratomat meg nem győzöm dícsérni es felnezni rá hogy ő kapcsolatBAN tesz értem es nem amikor már késő tennie bármit is!!

2022. máj. 20. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 A kérdező kommentje:
Nálunk ilyen nem lesz, mivel semmibe vett egy ideje, tehát szerintem inkább örül, felszabadult hogy már nem vagyok neki.
2022. máj. 20. 17:04
 10/16 anonim ***** válasza:
80%

En is ezt hittem hogy soha az eletben nem fogom tudni már feléleszteni benne ami volt. 3 honapon át (a kapcsolat utolso honapjai)vért izzadtam azért hogy talán vissza tudom hódítani vagy bármi. Es a kegyelemdöfést az adta hogy megkért arra hogy legyunk szexkapcsolatban. Ez kb ugy hatott rám akkor mint a filmekben hogy a háttérben megall a föld is. Sziven ütött. Es 3 honapnyi vértizzadasom után feladtam teljesen azt hogy ő engem valaha is szeretni fog ujra.

Es mekkorát fordult mégis a kocka akkor látott engem ujra értékesnek amikor egy luxuskocsis latta meg bennem az értéket. Hogy hu aztaa milyen nőt veszített ő el. Pedig erre kapcsolatban is rajott már párszor de erre mindig emlekeztetni kellett :(


Egyszeruen ő az a tipus aki elfelejti értékelni a saját párját ha az keznél van. Folyamat éreztetni kell vele azt, hogy nem lehet nyeregben. Es a nő nincs behódolva.

Azt is meg kell mellette gondolni hogy egylátalán kifejezhesd neki az érzelmeid mert azáltal ledegradál mintha becsicskultál volna.


Undorito ember.

2022. máj. 20. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!