Hogyan értessem meg és fogadtassam el az exemmel, hogy nem szeretnék tőle semmit? Elég összetett sztori, részletek lent.

TUDOM, hogy iszonyat hosszú, aki elolvassa, annak ezer hála!!! Nem tudtam rövidebbre, sőt még bőven tudtam volna írni.

Egy nagyon viharos kapcsolaton vagyok túl, amelybe a mostani fejemmel már nem bennék bele, hanem az első negatív megérzésemnél menekülnék. Sajnos anno nem így tettem, mert alacsony önértékeléssel, figyelem- és szeretetéhesen kezdtem el ismerkedni, ami egyébként régen sem és most sem jellemző rám, csak volt egy nehezebb időszakom, amelyben mélyre kerültem és sajnos ahelyett, hogy rendbe tettem volna magam, belefutottam ebbe a kapcsolatba. A férfiben nagyon imponált az a fajta figyelem, odaadás és ragaszkodás, amit felém tanúsított, ráadásul nagyon nagy vonzerővel is rendelkezett és az ágyban is nagyon jó volt. Emellett intelligens volt, akivel bármiről hosszú, érdekes diskurzust lehetett folytatni. Viszont ezek a "pozitívumok" komoly negatívumokkal is jártak, ami alapból távol áll tőlem (ahogy mondtam más esetben menekülnék), de akkor úgy ahogy elfogadtam (ennek a hátterét is részletezem). Ilyen negatívumok a kontrollmánia, a birtoklás és a szigorúság, ha valami nem úgy alakul, ahogy ő azt szeretné (akár ha nem úgy cselekszem, de még abból is feszültség volt, ha nem úgy gondolkodtam valamiről, amit ő jónak tartott). Na mármost egy részem mindig is üvöltött belülről, hogy menekülj, viszont az alacsony önértékelésem miatt nagyon könnyen manipulálható és befolyásolható voltam. Ráadásul amikor minden rendben volt, akkor kb. istennőként kezelt, elhalmozott figyelemmel, bókokkal, "szeretettel". Amúgy lehet valakinek bejön ez az intenzív érzelmi függéses kapcsolat, de alapvetően ez nem az én pályám. Én szeretem, ha tiszteletben tartjuk egymás autonóm mivoltját, gyűlölöm a számonkérést és az akaratoskodást mindkét irányba.

Annyi belső indíttatásom azért volt, hogy időnként besokalltam a pasi érzelmi működésétől és a gondolkodásától és közöltem, hogy szakítani akarok, de ekkor jött csak igazán a fekete leves. Ahogy írtam korábban, kifejezetten éles eszű, intelligens emberről van szó, aki eléggé jártas volt a pszichológiában és önismeretben, de ahogy a mellékelt ábra is mutatja, inkább csak mások irányába működött jól ez a jártassága. Ennek következtében akárhányszor szakítani akartam, mindig meg tudott arról győzni, hogy ennek a kapcsolatnak van jövője, és igazából csak velem és magammal van problémám, amit rá projektálok, és az ő elvárásai teljesen jogosak egy normális érett kapcsolatban, stb stb. Mondanom sem kell bekajáltam az egészet, márcsak azért is, mert sok esetben olyan dolgokat mondott, aminek igenis van valóságalapja minden embernél (pl. hogy nekem is vannak hiányosságaim stb., amiket ha megoldok, jobb lesz a kapcsolat). Ezen felül bármilyen kritikát fogalmaztam meg irányába, vagy azt hozta kis belőle (nagyon okosan leérvelve, pszichológiailag alátámasztva), hogy az a normális működés, amit ő képvisel, és az enyém a hibás. Vagy ha olyan dolgot mondtam, amire nem volt épkézláb ellenérve (pl., hogy tiszteletlenül és degradálóan beszél velem, ha dühös), arra meg azt reagálta, hogy vagy nagyon belátó volt és megígérte, hogy nem lesz több ilyen (nyilván lett), vagy ha megemlítettem, hogy megígérte, hogy nem lesz ilyen és mégis lett, akkor megint én voltam a szar, hogy: (a) én hoztam ki/provokáltam ki belőle a nem megfelelő viselkedésemmel, (b) hogy ha szorult volna belém csöppnyi empátia és megérteném, hogy miért tette (pl. mert szeret és fél, hogy elveszít), akkor felül tudnék ezen kerekedni, és amúgy megígéri, hogy nem lesz több ilyen (japersze).

Mondanom sem kell, akárhányszor és AKÁRMIVEL próbáltam vele szakítani, mindenre volt "megoldása". Még az sem volt elég erős érv, hogy nem szeretem vagy nem vonzódom már hozzá, merthát "az a fájdalmak miatt van, amit vele szemben érzek, de ha érett felnőtt vagyok, akkor megbocsátok és feloldom ezeket magamban, és akkor rendbe jönnek a dolgok, merthogy ő hajlandó változni és változtatni értem". Amiről azt kell mondjam, hogy valahol igaz is volt, mert amiről nagy nehezen sikerült meggyőznöm (hosszú veszekedések árán), hogy nem okés nála, abban igyekezett változtatni, csak sajnos a gyakorlatban ez nem nagyon jött össze, mert a gyökérprobléma nyilván nem oldódott meg, ami benne volt. Másrészt, ha esetleg huzamosabb ideig normális volt, nekem már nem volt az igazi, ugyanúgy nem éreztem magam se jól, se felszabadultan. (Erre jött ugye mindig azzal válasszal, hogy feloldatlan harag van bennem, meg magammal van problémám). Nem értette meg, hogy kiábrándultam belőle, és ami az elején imponált (pl. hogy jól érvel és jól vág az esze), azok kifejezetten taszítóvá váltak számomra, mert ellenem használta ezen adottságait. Végén már a hangjától is rosszul voltam.

Nem is csűröm csavarom tovább a dolgokat, mert a végtelenségig tudnám írni a sztorikat. A lényeg, hogy a végére konkrétan meghasonultam, teljesen elvesztettem a józan ítélőképességem és iszonyat megfelelési kényszeres lettem, akit csak az motivált, hogy ne legyen feszültség és ne legyen balhé, emiatt próbáltam magamon változtatni és formálni, de ebbe nyilván belebolondultam, mert rohadtul nem volt önazonos. Szakítani meg egyszerűen nem tudtam, mert abból vérengzés volt, ráadásul sikerült is meggyőznie a kapcsolat létjogosultságáról és, hogy minden gond megoldható és gyáva szar vagyok, ha menekülök, mert nem merek szembenézni a valósággal. A végére annyira kikészültünk mind a ketten, hogy olyan határt lépett át a degradálásban (ráadásul meg is fenyegetett), hogy miután kitombolta magát és megenyhült, ő is belátta és megértette nagy nehezen, hogy számomra ez élhetetlen. Hozzátenném ez már azért volt számára is nyilvánvaló, mert mentálisan és fizikailag is tönkrementem, depressziós lettem, lefogytam, nagyon rákaptam a cigire és az alkoholra és emellett konkrétan közömbösen hagytak már a manipulációs szándékai, mert annyira lent voltam, hogy annál lejjebb már nem tudtam csúszni. Már-már az öngyilkosságon is gondolkodtam, hogy megmeneküljek attól a lelkiállapottól, amibe kerültem, mert annyira kilátástalan volt minden. Ráadásul annyi lekezelés, kritika, degradálás, stb. hangzott el felém (úgy, hogy korábban senki nem bánt még hasonlóan sem velem), hogy teljesen összetörtem és borzasztóan rosszul éreztem magam a bőrömben.

A lényeg, hogy nagy nehezen elfogadta, hogy ha nem hagy békén, akkor én kb. felakasztom magam. De nyilván nem az öngyilkosság miatt döntött így, hanem mert látta, hogy szószerint életképtelen vagyok és így azért már neki sem voltam kellemes társaság, nemhogy kapcsolat. Szóval sikerült szakítani, ahol megkértem, hogy hagyjon békén. Utána párszor bepróbálkozott, mondván, hogy csak dumálni akar, meg nem akar semmi komoly meg megterhelő témáról beszélni. Meg aztán azzal is bepróbálkozott, hogy mi lenne, ha újra kezdenénk az ismerkedést tiszta lappal, ahol semlegesen állunk egymáshoz, elfelejtve és megbocsátva a múltat, mert ő bizonyítani akar, hogy mennyit változott. Minden egyes alkalommal elmagyaráztam neki, hogy iszonyat szarul vagyok és kb. gyomorgörcsöm van, ha meglátom a nevét és így szerencsére le tudtam rázni. Szerencsére úgy tűnik ez bevált (mondjuk ez is volt az igazság), mert már nem keres egy ideje (kb. 1 hónap). Viszont pénzbe mernék fogadni, hogy idővel meg fog még keresni, bepróbálkozva, hogy hátha megenyhültem már és elmúltak a fájdalmaim. Én 1 hónapja kb. mindennap végigjátszom magamban vagy akár hangosan is, hogy ha megkeres miket fogok neki mondani, hogy békén hagyjon, felkészülve minden manipulációs bepróbálkozására. Ugyanis nem mondhatom örökre, hogy szarul vagyok. És akárhogy csűröm csavarom az érvelésemet, tudom, hogy bele fog abba kötni, hogy éretlen szar vagyok, nulla empátiával és érzelmi intelligenciával, hogy nem vagyok képes felfogni, hogy a múltban miért volt ilyen meg olyan, és, hogy képtelen vagyok új esélyt adni neki és megnézni, hogy most a jelenben ő milyen ember. (Lehet, hogy nem ilyen durván fogja mondani, de mindenképp ezt fogja sugallni). Magyarul, ha én nemet mondok az ő semleges kezdeményezésére, ahol ő elvileg megváltozott és semmi kifogásom nem lehetne ellene, az igazából az ÉN korlátoltságomat fogja tükrözni és a gyerekességemet, miközben nem veszi észre magát, hogy Ő nem viselkedik érett felnőtt módjára, mert akkor tiszteletben tartaná és kritika nélkül elfogadná a másik normális hangnemű visszautasítását. Nem értem mit nem lehet azon megérteni, hogy leszarom, hogy mennyit változott nem vagyok kíváncsi rá, és ez független attól, hogy van-e bennem neheztelés vagy megenyhültem e már.

Az lenne a kérdésem, hogy ha megkeres, létezik-e olyan nemleges válasz (vagy van-e javaslatotok rá), amiből nem engem kezd el degradálni, hanem felfogja, hogy szabad döntési jogom van, és attól, hogy a pszichológia sok problémára megoldást nyújt, még nem biztos, hogy nekem mindenáron az a célom, hogy rendbe jöjjek vele (és ettől még nem vagyok éretlen vagy alacsony önismereti szinten). Vagy engedjem el ezt a leányálmomat és ne is vágyjak arra, hogy megérti és békésen tudunk elválni, hanem mindenképp rossz szájíze lesz a dolognak. Tiltást, törlést azért ne javasoljatok, mert már próbáltam és olaj a tűzre, annál jobban bántja az egóját és nem akarom, hogy felkeressen a lakásomon, vagy családtagomat keresse, meg nincs kedvem még több kurvázást és degradálást végighallgatni arról, hogy milyen gyerekes dolog a tiltás. Plusz ha tiltok egyfajta félelemben kell élnem, hogy mikor és hol jelenik meg. Ezért igyekszem a békésebb utat választani, hogy kontroll alatt tudhassam a dolgokat, csak jó lenne valami jól felépített érvelő szöveg, mert egyébként jó érveléssel lehet rá hatni, csak rohadt nehéz győzni vele szemben, de nem lehetetlen. Nem akarok félelemben élni, hogy mikor talál be, szeretném újra élvezni az életet és továbblépni ezen és megnyugtatna egy jó stratégia, ha mégis megkeresne. Amúgy abban bízom, hogy keres magának más áldozatot, akit boldogíthat és rólam letesz.

Utólag szörnyű ebbe belegondolni és haragszom is magamra, hogy hogy engedhettem, hogy valaki ezt tegye velem és miért nem kapcsoltam és menekültem az első árulkodó jelnél. Viszont sokat tanultam belőle és sokat is erősödtem általa, persze még van mit kihevernem. Még egyszer bocsánat a hosszú szövegért és előre is köszi a válaszokat és, hogy végigolvastad. :)

26/N