Nagyon nehéz a szakítás, de muszáj lesz meglépnem, hogy gyűjtsek lelkierőt hozzá?

Jajj. Szerintem a világ egyik legundorítóbb dolga, amikor a szakító fél előadja a drámát és hogy neki mennyire rossz.

Nem, ha valóban szeretnéd és valóban annyira rossz lenne neked, akkor egyszerűen nem szakítanál, hanem megoldanátok a problémákat.

#2-vel egyet értek.

Minden csak bla bla. Ha valóban szeretnétek egymást megoldanátok.

Vannak problémák, amiket nem lehet megoldani. Vagy épp a másik fél nem hajlandó megoldáson dolgozni. Ilyenkor jobb elmenni. És igen, a szakított félnek is nagyon rossz, ugyan miért lenne blabla?

Kérdező, nagyon nehéz, én megértelek. Ha már átgondoltan, ha úgy érzed, te mindent megtettel, amit lehetett, akkor jobb mihamarabb,mert neked is csak egy életed van.

#4: Persze, vannak megoldhatatlan problémák... Csak, valahogy sosem akkor jönnek ezek a mártírkodások.

És nem, általában a szakító félnek különösebben nem rossz. A fejét sem veri csak úgy a falba az ember, hogy betörje a koponyáját, mert rossz. Ha valami annyira rossz, akkor nem csinálja az ember. Tényleg mellébeszélés minden más. Szimplán sokan nem szeretik felvállalni, hogy már nem éreznek úgy, mert akkor ők lennének a rossz szerepben. Pedig sokkal korrektebb és tisztább.

Saját sztori példának: Az exem szakított, tök mondvacsinált indokkal. E mellé, persze jöttek még dolgok, hogy miken kellett volna javítani. Oké, találkozgassunk. Javítottam mindenen, hát peersze, hogy az sem volt okés.

És mindezt előadta nekem és mindenki másnak, hogy neki ez mennyire szörnyű, neki sosem kell többet senki, ő mennyire összetört. Na, hát kb. 1-2 hónap múlva már randizgatott, fél év múlva mással volt. Én 1 év múlva sem tudtam senkivel kezdeni semmit. (És nem azért, mert ne lett volna rám jelentkező, hanem mert engem tényleg megviselt érzelmileg és nem csak előadtam magam.)