Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Nem tudom, hogy szakítsak-e...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem tudom, hogy szakítsak-e vagy sem. Volt már féltékenység (részemről), veszekedés, minden, látszólag meg mások szerint is apró dolgok miatt. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

2,5éve tart a dolog, a legutóbbi az volt, amikor fájt, hogy nem akarta megünnepelni a 2,5 évet, mondván, hogy csak az egészeket ünnepeljük. Erre mondtam neki, hogy az első félévet is megünnepeltük, erre az volt a reakció, hogy igen, de az az első volt. Meg sok ilyen volt, hogy haverok túl fontosak lettek, nem ért rá mindig. Tény, hogy a sulival nem nagyon halad, egy cserediákoskodásból kifolyólag, mert akkor nagyon kiesett a tanulásból. Az apja is rengeteget dolgoztatja otthon. Legutóbb feljött, hogy nem tudja, hogy hogy lesz a mi közös életünk, mert az apja lehet, hogy munkanélküli lesz, és akkor neki kell segítenie. A szülei meg nem várják ezt el tőle, sőt, most akarnak medencét építeni-hol van ilyenkor a nehéz anyagi helyzet? Ezt persze nem mondhatom a szemébe csakúgy.... egy ideje meg azt érzem, hogy jobb is, amikor külön programokat csinálunk, vagy ha külön megyünk bulizni. A ritka találkozásokhoz hozzászoktam már, mert én egy másik városban tanulok, és hétvégente járok haza, ezzel nincs gond már, az elején rossz volt.... de közben meg az a "gond", hogy nagyon szeretem, de egyre többször érzem azt, hogy nem vagyok neki elég fontos, mit tegyek? Szerinte ez nem így van, és kombinálok..


23L, 27F



2013. okt. 23. 00:35
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:

Ba zd az ilyen kérdésektől leszopom magamat már boccs.


Figyelj jól érzed magadat vele? Akkor maradj vele!

Nem érzed jól magadat vele? Akkor szakíts vele.

Ilyen egyszerű döntsd el hogy jól érzed-e magadat vagy sem.

2013. okt. 23. 00:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:
Volt már kapcsolatod? Komoly? 2,5év után nem egyszerű ám a döntés..
2013. okt. 23. 00:39
 3/11 anonim ***** válasza:
Túl sok gondja van és erre még te is ráteszel egy lapáttal a féltékenykedéssel, a veszekedéssel, az erőszakoskodással.
2013. okt. 23. 00:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:
Hogy lehetne ezt kikerülni? Ezenkívül, a szexben nagyon odaadó, nagyon jó vele.
2013. okt. 23. 00:42
 5/11 anonim ***** válasza:
2,5 év nem komoly.
2013. okt. 23. 00:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
Első válaszoló vagyok,nem volt mivel csak 16 vagyok. De ezt még én is fel tudom fogni,ha nem akarsz vele lenni akkor ne legyél ha vele akarsz lenni,akkor meg győzd le a gátlásaidat,stb. és küzdj érte!
2013. okt. 23. 00:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:

mitől ne lenne komoly 2,5év?


na, majd ha leszel, akkor majd visszatérünk a témára. rájössz majd, hogy nem minden fekete-fehér.

2013. okt. 23. 00:46
 8/11 anonim ***** válasza:

4 és fél éves kapcsolat után mondom én is:


Jól érzed vele magad? Maradj vele.

Nem érzed jól? Akkor ne.


Érzed hogy foglalkozik veled? Tisztel? Szeret? Szex jó? Szereted? Tiszteled? stb...

2013. okt. 23. 03:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:

Szeretem, tisztelem, jó a szex.


Egyébként azért mondom, h komoly, mert azért egy egyéjszakás kalandocska nem húzódik 2,5évig:D

2013. okt. 23. 09:27
 10/11 anonim ***** válasza:
Majd 5. évtől mond hogy kezd komolyodni:)
2013. okt. 23. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!