Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Mi a baj velem? Mikor leszek...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi a baj velem? Mikor leszek jobban?

Figyelt kérdés
Nem régen lett vége egy hosszú párkapcsolatomnak, volt köztünk korkülönbség az Ő javára. Bonyolult volt a helyzet, de úgy tűnt minden klappol, nekem még egy év van hátra a suliból, utána el tudok helyezkedni, és össze is költözhettünk volna. Én azt akartam, hogy ha már ő dobott, zárjunk le minden kapcsolatot, amit ő nem akart, mert fontos vagyok neki. Elfogadom a helyzetet, nem próbálkozok nála (legalábbis ezt állítja, és valóban vannak jelek amik utalnak erre) Nem vagyunk haragban, beszélünk is néha, sőt jól esik, ha hallhatom a hangját akár csak telefonon is. Vele biztonságban éreztem magam, olyan nyugodt voltam mindig, amikor átöleltük egymást és hozzám bújt, nem léteztek a problémák és minden lehetetlen elérhetőnek tűnt, úgy éreztem egymásnak vagyunk teremtve, és sohasem fogunk elszakadni egymástól. Még mindig szeretem. Eléggé kikészültem azóta idegileg, nem köt le semmi, és legszívesebben csak aludnék egyfolytában. Ha hazajövök délután, csak az autómat szerelem, vagy olvasgatok az interneten. Barátaim vannak, szoktam is velük találkozni, de akkor sem tudok lélekben ott lenni teljesen, mindig csak arra a nőre gondolok... Hívtak autós találkozókra, de kedvem sincs menni. Azóta volt egy lány, aki bepróbálkozott volna nálam, bejelölt Facebookon, és rám is írt beszélgetni, meg hogy találkozhatnánk, de őt is finoman elküldtem, vagyis csak éreztettem vele, hogy hagyjon békén, mert nekem most erre semmi szükségem. Olyan kettősség van most bennem, hogy vágyom valakire magam mellé, akit szerethetek és viszont szeret, de mégis leginkább egyedül szeretnék lenni. Félek a csalódástól. Ráadásul nők közül is a 30-on felüli korosztály jön be, akik meg valószínűleg nem kezdenének velem. (őket is meg tudom érteni) Teljesen elveszettnek érzem magam, és minden olyan kilátástalan.. Még egy hét van hátra az iskolából, de azt kívánom, bár inkább már szeptember lenne, és kezdődne az egész elölről, hogy legalább lekössön a tanulás. Eltelt azóta már vagy 2 hónap, de nem érzem, hogy jobban lennék, sőt... Köszönöm, hogy elolvastad! 19F

2015. jún. 9. 16:21
 1/2 anonim ***** válasza:
Járj el szórakozni, és ne gyárts emlékeket róla/ vele kapcsolatban. Próbálj nem rá gondolni, és ha úgy alakulnak a dolgaid, ne ő legyen az akinek először elmondanád. Ismerkedj, engedd, hogy mások is felfedezhessék, mennyire fantasztikus is vagy valójában! :)
2015. jún. 9. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
Köszönöm a választ! Talán tényleg le kellene zárnom vele minden kapcsolatot? Nem régen közölte telefonban, hogy azóta van valakije, de még mindig sokat gondol rám, meg én vagyok neki a legfontosabb. Ja, és nekem mondta el először. Ez a kombináció eléggé szíven ütött. A legrosszabb, hogy amennyire szeretem, mellé még fájdalmat is okoz, még ha nem is szándékosan csinálja. Életem eddigi legszebb 2 és fél éve volt, próbálom így felfogni.
2015. jún. 9. 20:40

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!