Miért képtelenek -akár még évek múlva se- túllépni bizonyos emberek az egykori szerelmükön?

A fájdalom és a hiány okozta űr ídővel csokken.

Bennem pl olyan nyomot hagyott az exem 6 év együttlét után, amit nem tudok csak úgy átugrani, ahogy ő tette. A fájdalmaimra a lányom a gyógyírem! Elfelejteni sem fogom, hiszen nagyon sokat tanultam tőle, de nem is fogom zaklatni. Ha majd megkeresne, nem zárkózom el előle.

vagy nem találnak mást.

Pasi vagyok, engem elutasitott életem nagy szerelme, egy hétig nagyon nehéz volt. Aztán egyre könnyebb, egyik találkozónk után (mert ő tartani akarja) épp a másik nőhöz mentem. De nem lehetett semmi azzal sem...

aztán próbáltam a társkeresőket, csak a pénzkidobás, a rengeteg levél és a közöny. Szépen lassan ismét visszagörcsöltem az 1. lányra. Megpróbáltam másodjára (egy év után), megint csak az lett a vége...

Nem tudom, mit értettél pontosan "túllépni"-n.

Nem szeretni, nem kötődni hozzá többé?

A szeretet és a kötődés egészséges esetben nem múlik el soha.

Meg a "képtelen"-en se tudok eligazodni.

Én soha nem is gyúrtam rá, hogy elmúljanak a másik iránt érzett érzéseim, épp ellenkezőleg.

Ja, és a 3., ami nem tiszta: "egykori szerelmük".

Ha nem "lép túl", akkor nyilván nem az egykori szerelmük, hanem most is az.

Lehet azért, mert nyomot hagytak bennük, és szerették őket?

Nekem meg ami nem világos, hogy bizonyos emberek miért képtelenek a szeretetre, és megérteni más emberek szerelmi kapcsolatait?

Ők azok, akik olyan könnyen mondják bárkinek, hogy: dobd ki, keress másikat...

nem történtek azóta említésre méltó dolgok, emberek.

az forog a múlton, akinek nem színes az élete, és akivel nem törődnek.