Mi az oka annak, ha az egyik könnyebben túllép a szakításon mint a másik?

A szituáció a következő: a lány és a fiú több mint két éve együtt voltak, mikor is a lány szakított a fiúval. A fiú még mindig szerelmes volt a barátnőjébe, és mindent megtett azért hogy visszahódítsa (ajándékok, sokszor írt neki), de a lány rá se hederített, sőt undok volt vele. Már azt is tanácsolták a fiúnak, legyen a lánnyal közömbös, ez se vált be.....

A srác maga alatt van, szomorú össze van törve. A lány viszont éli a világát, cseppet se szomorú, látszik ő már rég lezárta magában.

A szakításuk után két hónappal ki is derült, hogy a csajnak lett másvalakije, és boldognak tűnik vele.

A sztorihoz hozzátartozik, a fiú úgy adta elő sokaknak, hogy a barátnője egyszer csak szakított vele de hogy ő mindent megtett érte.

Viszont a lány is mesélt dolgokat, ráadásul olyanokat, melyekből világosan látszott, hogy volt rá oka hogy elhagyja. (Ezeket inkább nem írnám le).

Szóval azért nem csakúgy elhagyta azt a fiút, nem volt valami jó a kapcsolatuk az utolsó hónapokban. Csak a fiú ezt nem hajlandó beismerni, hogy valamiben ő is hibázott (nyilván mindketten hibásak), gondolom az egója miatt.

Sokan mondják amúgy, hogy a szerelem elmúlik egy idő után, a legnagyobb is, arra saccolnak hogy ez nagyjából 2 év, mire minden érzelem kihűl vagy mérséklődik.

De én azt szeretném tudni, mi az oka annak (akár ebben az esetben), hogy az egyik sokkal könnyebben túllép a szakításon és kiegyensúlyozott, a másik szenved és depressziós? Hogy lehet az, hogy amelyik fél szenved, annál nem múlt el teljesen a szerelem?

A lánynál teljesen elmúlt, már nem volt szerelmes (2 év után és a problémák miatt), a fiú még mindig és vissza akarta kapni (ha rajta múlna most is együtt lennének).

Általában nemcsak annak rossz, akivel szakítanak, hanem gyakran annak is, aki szakít (nálam legalábbis).

Habár megértettem a lány szempontjait (és valaha ő is szerette a volt barátját), amiért ott hagyta ezt a fiút, azért mégis sajnáltam a srácot amiért szenved.

Mert én abba kevésbé tudom beleélni magam lány létemre, hogy ilyen jól viseljek egy szakítást és ilyen gyorsan túltegyem magam rajta. Általában azért megviseltek engem, abba sokkal inkább bele tudom élni magam, milyen az, ha szomorúságot okoz a szakítás (akár velem szakítottak, akár én szakítottam).

Volt olyan is, hogy amikor egyik alkalommal velem szakított egy srác, engem sokkal jobban megviselt, és arra vágytam bárcsak visszakaphatnám (de nem tehettem semmit el kellett fogadnom), erre azt láttam sokkal hamarabb tovább lép, vidáman és jókedvűen posztol, csajokkal pózol és egy idő után be is csajozott. :-(

Kösz előre is annak aki válaszol. (Bocs a hosszúságért).

Amúgy: 22/L és 26/F