Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Hogy képesek még szakítás...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy képesek még szakítás után is jelenetet rendezni azért, mert hamar túlleszek rajtuk, meg ilyenek?

Figyelt kérdés

Volt az életemben két nagy szerelmem, náluk volt kizárólag az, hogy még sok hét vagy pár hónap után is sajnáltam hogy szakítottunk és hiányoztak.


Azon kívül pedig pedig szinte már másnap nem érdekelnek és eszembe sem jutnak a lányok, akikkel elválnak az útjaink.

-Az egyik lány hívott három hónappal később, hogy nála maradt egy kiskönyvem, amit megtalált és odaadja szívesen. Mondtam neki, hogy nem szeretnék találkozni vele, a következő napokban nem érek rá, úgyhogy mivel az albérleteink gyalog öt percre vannak egymástól, tegye már meg hogy elsétál bármikor amikor ráér és bedobja a postaládába (amikhez be lehet jutni bármilyen zár vagy kód nélkül). Erre hogy milyen köcsög vagyok/voltam, találkozott volna velem szívesen, most ismerkedik egy sráccal aki nagyon figyelmes, stb-stb és erről öt percig a telefonba. Ő beszélt 95%-ban. Mondtam megint hogy nem akarok vele találkozni és kérem dobja be, aztán elköszöntem. Két nappal később ott volt a postaládában a könyv.

-Egy másik lány miután megbeszéltük a szakítást személyesen még ilyen oldalnyi szövegeket írogatott folyamatosan, de annyira nem tudott érdekelni, a felét sem olvastam el. Ott is először hogy sajnálja hogy szakítottunk, aztán meg hogy az én hibám, köcsög voltam, stb-stb De ki a fenét érdekel? Szakítottunk 'oszt 'jó van.

-Valaki más meg egész kis sztorit/összeesküvést épített, hogy én zaklatom az új barátját telefonon (azt sem tudtam hogy új barátja van), aztán meg mikor mondtam hogy ez nem igaz, de szívesen küldöm neki a telefonom híváslistáját, letiltott ő is és a barátja is facebookról.


Ezek csak példák, de értitek a lényeget: Mi a fa sz? Ja és ketten is mondták közülük, a szakítás ellenére, hogy mi az hogy már nem érdeklődöm irántuk.

24/f


2017. ápr. 26. 10:19
 1/4 anonim ***** válasza:

Én is ilyen szakítás után még kapálózó/oldalakat író/ száni lány típus vagyok, és ha megnyugtat, nem neked szólnak ezek a reakciók, hanem a saját önbizalomhiányából és önbecsülési problémáiból fakadnak ezek, hogy annyira nem becsüli önmagát, hogy nem tudja időben felismerni, hogy 'oké, neki nem kellettem, akkor ő se nekem, csá'. Meg az is benne van, hogy aki kimondja a szakítást, az már eldöntötte magában, hogy vége és vége, míg a másikban ez lehet, meg se fogalmazódott, és így egy hosszabb folyamat elfogadni és elengedni egy kapcsolatot. De azt jól teszed, hogy szakítás után már nem érdeklődsz felőlük ingyé szexért :)

22L

2017. ápr. 26. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:

4:

Köszönöm a hasznos, kérdésre válaszoló választ!


Értem akkor már. Nekem alapelv, hogy nem tartom a kapcsolatot az exeimmel. Pont mert az ismerősi körömben is ezt látom, hogy sokan idióta módra szenvednek ilyenekkel, feleslegesen gyötrik magukat. Egy jó barátom, aki sikeres a nőknél, vele is volt hogy egy ilyen se veled-se nélküled kapcsolatban volt egy barátnőjével fél éven keresztül is még a szakításuk után. Sokszor beszélgettek, párszor szexeltek, de legtöbbször csak sírtak, szomorúak voltak, drámáztak. Tudod ez a "vihar a biliben" effektus kb.

Csak meg akartam érteni, hogy ezt miért csinálják az emberek. Köszi!

2017. ápr. 26. 12:45
 3/4 anonim ***** válasza:

Én is olyan voltam korábban, mint te. Mindig én szakítottam, már előtte lezártam, utáltam hogy utána nem hagynak békén, ezért bunkó voltam velük, tiltottam őket mindenhonnan, nem érdekelt a magyarázkodás.

Aztán úgy alakult, hogy megismertem valakit akit sokkal jobban szeretek, mint a korábbiakat együttvéve. Együtt voltunk majdnem 1 évig, de valami elromlott időközben, és most ő csinálja azt velem, amit én másokkal korábban. Én pedig nehezen tudok beletörődni, hogy vége. Próbálom magamban lezárni, de ahhoz az kell, hogy elmondhassam, mindent megpróbáltam.

2017. ápr. 26. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
A negatív kritikát engedd el a füled mellett. :) Egyszerűen piszkálja a női hiúságukat, hogy könnyen tovább lépsz. Ezt nőként írom. Nekem is volt ilyen érzésem 15-17 évesen.
2017. ápr. 27. 09:50
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!