Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Járt már úgy valakire, hogy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Járt már úgy valakire, hogy az eszére hallgatott és elengedte a párját, csak mert tudta, hogy ez sosem fog rendesen működni?

Figyelt kérdés
Másfél évet jártam barátnőmmel, és nem olyan rég lett vége. Nagyon sok bántást kaptam tőle a kapcsolat közben is, (valamint a szakításkor is, amiket szerintem nem érdemeltem meg). Elengedtem, tudva hogy ez így nem jó nekem, pedig mindennél jobban szerettem azt a lányt, a szívem-lelkem kiadtam neki. Tudom, hogy vigasztalnia kellene annak, hogy én a magam részét megtettem, mégsem vigasztal még. Hogy lehet ezen túl tenni magad? Hisz fejben tudom hogy ez így helyes, a szívem még lehet nem fogadta ezt el teljesen. Valaki járt már így? Kérlek csak értelmes kommenteket írjatok! :)

2017. dec. 17. 11:45
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:

En mar jartam igy. Velem is csunyan viselkedett a volt baratom, aztan szakitottam vele mert tudtam, hogy nekem az ugy csak szenvedes volt, par het alatt rajottem, hogy tenyleg jobb nelkule, es sokkal boldogabb voltam

:)

2017. dec. 17. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
Ja, a legutolsóval.Marha nehéz volt.Valahol még most is szeretem,de tudom hogy együtt nem tudunk működni a hétköznapokban.Neki is,nekem is van másik,de ők nem ugyanolyanok,nem lehet pótolni,viszont fontosabb a nyugalmam.x
2017. dec. 17. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:

Hormonok, megszokás... olyan ez mint a drog. Az agyad megszokta hogy vele endorfint termel, most elvonáson vagy.

Jól tetted, hogy az eszedre hallgattál.

Csinálj olyan dolgokat, amiket szerettél volna, de nem tudtál eddig. Egész nap sorozatoznál? Tedd azt! Minden este meginnál valami jó kézműves sört, de eddig nem mertél? Hajrá!

Az életedben a boldogság nem csakis abból a lányból fakad, főként csakis magadból!!

2017. dec. 17. 17:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
Mi volt a baj a lánnyal hűtlen volt?
2017. dec. 17. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 A kérdező kommentje:
Kapcsolati szempontbol egy gyermek volt, nem viszonozta kellokeppen ezt amit en probaltam adni, valamint nagyon sokszor megbantott szavakkal....
2017. dec. 17. 23:39
 6/15 A kérdező kommentje:
Igy tudnam osszegezni sajnos...
2017. dec. 17. 23:41
 7/15 anonim ***** válasza:
Teknikailag nem illettettek össze akkor
2017. dec. 18. 00:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
Hát, ha ő az igazi, akkor meg kellene várnod még megérik egy felnőtt kapcsolatra. Mennyi idős egyébként?
2017. dec. 19. 08:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
Szerintem egy ideig még piszok nehéz lesz, de hidd el, később, ha már elmúlik az iránta érzett vonzalom, büszke leszel magadra, amiért fel merted vállalni ezt a nehéz döntést, és felnőtt emberként, egyenes gerinccel léphettél ki egy nem jól működő kapcsolatból.
2017. dec. 19. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:

Igen.

Az utolsó exem. Nem foglalkozott velem. Rengeteg mindent raktam a kapcsolatba. Próbáltam megszeretni amit ő. ( autók, pedig a téma teljesen hidegen hagy). Sorolhatnám mit tettem. Cserébe semmit. Nem őt hibáztatom. Vagyis részben. De nem passzoltunk, teljesen más gondolkodás, életfelfogás, más szeretetnyelv. Nem értettük egymás szeretetnyelvét. Nekem az apró érintés, ölelés a legfontosabb. Ő soha nem ölelt meg, soha csók, max puszi köszönéskor elköszönéskor. Persze tudom utólag, hogy részéről nem volt tűz. Szeretett, de komolyabb érzelem nem alakult ki. Én erőltettem a beszélgetést ami végül a szakításhoz vezetett. Ő mondta ki, de akárhogy fáj, jobb ez így.

2017. dec. 19. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!