Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Szerintetek ez mennyire...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek ez mennyire normális egy kapcsolatban?

Figyelt kérdés

A barátnőmmel egy éve és három hónapja vagyunk már együtt, és úgy érzem számomra Ő az IGAZI. Nagyon jól megvagyunk, csak néha vannak kisebb "vitáink", amik igazából nem is azok, mert pár perc alatt túllendülünk rajtuk, és sosem volt komolyabb probléma köztünk semmi miatt.


Egy valami viszont nagyon furcsa számomra, és szeretném tudni, hogy ez mennyire normális, illetve hogy ez tényleg annak a jele, hogy számomra ő lenne a nagy ő?


Konkrétan még a mai napig sem tudok úgy elaludni, hogy ne írjam meg neki, hogy szeretem, illetve amíg ő nem válaszol, és nem köszönünk el egymástól. Ha ez valamiért kimarad, akkor vagy nem tudok elaludni, vagy csak nagyon nyugtalanul alszok, és nagyon sokszor felébredek miatta. Vagy ha éppen buliban van, akkor sem tudok nyugodtan aludni addig, amíg nem tudom, hogy hazaért, és már teljes biztonságban van. Ennyi idő után is néha könnybe lábad a szemem, ha akár csak annyit ír, hogy "szeretlek". Ha egy hétig nem találkozunk, már minden bajom van, és sokszor már fizikailag is rosszul vagyok, ha hosszabb ideig nem tudunk találkozni. Megpróbáltam elképzelni nélküle a jövőmet, de egyáltalán nem ment. Akárhogyan is próbáltam, mindent csak úgy tudtam elképzelni, hogy ő ott volt mellettem. Sajnos az egyetem miatt nagyon sokat kell tanulnia, így mostanában elég keveset vagyunk együtt, és nagyon keveset is tudunk beszélni. Én viszont nem bírom ki nélküle, és attól tartok, hogy el fogom veszíteni, mert állandóan a 'nyakán lógok', és üzengetek neki. Egyszerűen nagyon félek attól, hogy valamiért elhagy, és egyedül maradok örökre... mert abban teljesen biztos vagyok, hogy rajta kívül senki mást nem akarok.


Szerintetek ez már túlzott ragaszkodás lenne? Lehet ebből gond a későbbiekben? Változtatnom kéne a dolgokon?



2019. dec. 7. 18:20
 1/3 anonim ***** válasza:
87%

Nekem nagyon-nagyon sok lenne, amit te csinálsz.

Ha minden nap mondogatod, hogy szereted, akkor elveszíti a szó az értelmét, rutin lesz, súly és jelentés nélkül.


Tutibiztos, hogy el fogod veszíteni, ha továbbra is ezt a nyáladzást nyomatod.


Miért nincs életed nélküle? Miért nincsenek hobbijaid, barátaid, egyéb elfoglaltságaid?

2019. dec. 7. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Volt ilyen pasim, mint te. Azt hittem, megfogtam az isten lábát, hogy ez a férfi képes ennyire érzelmes és romantikus lenni! Aztán a semmiből szakított, mert 3 év után jöttek a problémák, amik egy párkapcsolatban előbb utóbb kiütnek, hiszen mindenhol vannak mélypontok, és ezeken együtt túl kell lépni. Nos ez az ő idealizált világába nem fért bele, inkább tovább állt, hogy kereshessen valakit (talált is 1 év után), akivel újra megvan a kezdeti álomvilág. Tudod, ő is naponta elmondta nekem, hogy mennyire szeret, hogy nem akar nélkülem élni, hogy a mennyországa és az angyala vagyok itt a Földön, az ő álmai netovábbja. Talán nem kell mondanom, hogy ezek után mekkora fájdalom volt számomra, amikor rá kellett jönnöm, hogy sosem érzett úgy igazán, ahogy azt velem (és magával is) elhitette. Mert aki valóban így érez, az egyrészt nem mondja/hangoztatja, hanem tettekkel bebizonyítja. Másrészt pedig nem hagyja ott a "világon mindenkinél jobban szeretett élete értelmét" a földön feküdni, akibe ő rúgott bele, majd vissza sem néz rá soha.

Én már kerülöm az ilyen kisfiúkat, mint amilyen (a leírásod alapján) te is vagy. Megszenvedtem azt az időszakot, soha többé nem kívánom vissza.

23/N

2019. dec. 8. 02:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

Nekem ilyen fiúbarátom volt egy darabig, vagyis hasonló. Rettenetesen unatkozott, és emiatt folyton a nyakamon lógott, írogatott, meg hangoztatta, hogy fontos vagyok neki. Annyira persze nem voltam fontos, hogy találkozni is akarjon velem.

Azóta szerzett munkát is, barátnőt is, és érdekes módon kevesebb ideje van írni, és nem teszi szóvá, ha nem írok vissza fél napig. :D

Ergó, foglald el magad. Ha nagyon szereted, nyilván hiányzik, és ott lesz a gondolataidban, de azért belebetegedni nem kell a dologba. :) Ha tudod, hogy szeret, akkor nincs is mi miatt aggódnod.

2019. dec. 8. 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!