Valami tipp, hogy jussak túl ezen? (hosszú)

A sztori nem most kezdődött, évekkel ezelőtt. Tudni kell rólam annyit, hogy engem a szüleim burokban neveltek szinte, mert apukámnak az volt a mániája hogy ez a világ csak veszélyes lehet, és én nőként /lányként nem tudok majd érvényesülni. Minden áron rám akarta erőltetni a jogi egyetemet, fel is vettek volna, de akkor jött egy nagyon jó lehetőség és sikerült kibújnom a szigora alól. Egy barátnőmmel feljöttem Pestre és először egy dohányboltban dolgoztam, később pedig egy klubban pultosként. Nagyon szerettem mind a két munkámat, a szüleimmel viszont nagyon megromlott a viszonyom, apukám ha kérdezi bárki mi van velem, mindenkinek azt meséli, hogy feljöttem a városba árulni a testem. Ami nyilván nem igaz, csak neki a szabadság, és az önálló élet már egyenlő ezzel.

Tehát elkezdtem dolgozni a klubban és itt megismertem egy férfit. Azt a típusú férfit akitől a szüleim világ életükben tiltottak. Nem mellesleg a főnököm volt, de baráti viszonyt ápoltunk, nagyon sokat segített nekem, mert egy naiv kislány voltam még az elején, és szentül hiszem hogy neki köszönhetem hogy az vagyok most aki. Viszont szép lassan belezúgtam. Visszafordithatatlanul. A barátaim mind tudták, a kollégáim is folyton szekáltak hogy valljam be neki, de nem tettem. Féltem, mert nem volt kellő önbizalmam, Nem hittem hogy vagyok olyan jó, akit megérdemel. Ez ment 2 évig, egészen mostanáig, amikor igazam lett, és egyik este besétált a barátnője. Magas, szőke, vékony. Esélyem sem volt ellene, megzuhantam, ami kihattott már a munkámra is, képtelen voltam koncentrálni, főleg ha tudtam hogy bent vannak. Úgyhogy felmondtam, új életet akartam kezdeni,de ennek már 3 hónapja és még mindig nem sikerült. Minden este zokogok, dekoncentrált vagyok, nincs étvágyam, és gyűlölök kimozdulni. Ő boldog mással, én meg nem találom a helyem. Van ebből kiút? Ha igen, mit tegyek? Egyáltalán miért visel meg ennyire, hiszem nem is volt köztünk ténylegesen semmi.