Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Van ebben a hozzáállásban...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Van ebben a hozzáállásban igazság? Nem vagyunk elég érettek a kapcsolatokhoz?

Figyelt kérdés

Van egy fiatal nő (27) munkatársam. Karácsony előtt, utolsó nap beszélgettünk páran nők munkahelyen, szóba került ez-az. Amennyire tudom, van egy 5-6 éves kapcsolata, együtt élnek már saját lakásban, nemrég vettek egy telket, ahol építkezni fognak. Nem élnek hatalmas lábon - amennyire kivettem a szavaiból -, de jól, kényelmesen, tervezhető jövővel. Szóba került a randizás, házasság, szerelem, és egy másik kollégám (szintén nő, csak ő 30+) mondta, hogy már házas volt, mikor szerelmes lett és néhány hónap vergődés, tanakodás után elvált, összeházasodott a másik szerelemmel, de sok ára volt. El kellett adni az akkori közös lakást, kevesebb fizetésből él most, a mostani férje sem keres annyira jól, és jönnek elő a problémák ugyanúgy. Mire mondta ez a fiatal nő kollégám, hogy ő is vonzódott már máshoz a kapcsolata alatt, sőt, talán még valamennyire szerette is, de mondta, hogy ő nem bízik ezekben az érzésekben, mert elmúlnak. Ráadásul kiderült, hogy ez a férfi sem közömbös iránta (de neki is kapcsolata volt), és kész lett volna megcsalni a barátnőjét vele, mire ez a nő úgy gondolta, hogy hiába a vonzalom, hormonok, kedvelés, aki ilyen ember, abból ő nem kér. Plusz nem érné meg neki, mivel határozott elképzelései vannak arról, hogy milyen életet szeretne, és ezt a mostani párjával tökéletesen megvalósíthatják, mindketten ezt akarják. Rendes ember, nagyon jól kijönnek (szexuális életről nem mesélt, nem említette), de mondta (bár idén a vírus miatt nem) korábban, hogy sokat kirándulnak, utaznak, önkénteskednek. Egykor szerelmes is volt belé, ez most szelídült, de nem fog mindig ugrálni, ha valami szenvedélyt kecsegtető szerelem kerülne a képbe, amikor már van/lesz egy felépített élete olyannal, akivel tökéletesen megvannak. Hozzátette, hogy szélsőséges példa, de korábban az elrendezett házasságok mellett megmaradtak a javak, anyagiak, kialakultak a gazdaságok, most pedig csomó egyedülálló anyuka, hétvégi apuka, egy fizuból, gyerektartásból tengődő emberek vannak albérletből albérletbe ugrálva, egyik nagy szerelemből következő hónapban a másikba esnek. Teljesen megdöbbentem.

Bocsi, ha hosszú.

Ti mit gondoltok?

Én mindig sokra tartottam a szerelmet, jöjjön akármikor.


2020. dec. 27. 00:08
 1/2 anonim ***** válasza:
100%
Nagyon okos, jozan nö ez a munkatársad. Tény, hogy a legnagyobb szerelmek is megkopnak néhány év alatt. Aki a "szerelmet, nagy szerelmet" hajtja, már emiatt is kénytelen váltani néhány évenként. A gyorsan vakvágányra futo fellángolásokat is figyelembe véve az ilyen embereknek nem érdemes tartos kapcsolatra berendezkedni. A szaporodás meg csak sulyosbito tényezö. Az ilyenek tulajdonképpen csak szexre jok (esetleg!!) Persze mindenkinek a saját választása, de jo ha tisztán látja önmagát.
2020. dec. 27. 00:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
100%
Ilyen egy igazi, emberi ember, aki lemászott a fáról
2020. dec. 27. 00:58
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!