Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Erre milyen választ várhatott...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Erre milyen választ várhatott volna tőlem?

Figyelt kérdés

A munkahelyemen az egyik kollégával össze sikerült barátkoznunk. Azóta napi szinten keres, munka után is odajön beszélgeti vagy együtt sétálunk el a metróállomásig. Minden nap jön oda hozzám beszélgetni, nevetgelni. Ez nagyon jó érzés, mert jól el is vagyunk és nem is telik unalmasan a nap. Mondta hogy jó lenne ha egy irodában dolgoznánk. Valamelyik nap egyik kijelentése meglepett.Azt mondta hogy majd el fogják terjeszteni cégen belül hogy mi járunk. De ezt olyan derült hangnemben mondta, lefelé nézett közben, nem is rám, nem úgy jött le mintha félelmében jegyezte volna ezt meg. Utána kérdezte tőlem, hogy de miből gondolhatják, hogy mi járunk? Hirtelen nem is tudtam mit mondani, mondtam, hogy mert sokat vagyunk együtt ő meg félmosollyal hümmögött egyet. Kicsit zavarba jöttem és nem is értettem hogy hogy jött fel nála így hirtelen a dolog, hiszen még szóba sem hoztak minket. Szerintetek? Ezzel a kérdéssel provokálni akart valamit vagy mi lehetett a szándéka?


23/L



2021. máj. 24. 07:03
 1/6 anonim ***** válasza:
98%
Kiváncsi volt, hogy mit szolnál ahhoz, ha együtt lennétek.
2021. máj. 24. 07:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
75%

Független? Nem volt előtte másik céges kakandja?

Elég gyerekes.

2021. máj. 24. 07:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%
Tetszel neki, várta a reakciódat, hátha te is kinyilvánítod neki, hogy ő is bejön neked. Nem olyan nagy ördöngösség ez.
2021. máj. 24. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
Remélem, nincs felesége, nem azért zavarná, ha megtudnák, hogy együtt jártok, ha majd együtt fogtok járni.
2021. máj. 25. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Azt válaszolhattad volna, elvégre függetlenek vagyunk, nem?
2021. máj. 25. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 Senior Séf ***** válasza:
Nyíltan nem meri megkérdezni, hogy járnál-e vele, mert fél a pofára eséstől. Ezért jött így, hátulról, hogy hátha teszel valami olyan célzást, amiből látja, hogy szabad az út.
2021. máj. 25. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!