Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Létezik szerelem első látásra?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Létezik szerelem első látásra?

Figyelt kérdés

Korábban elég negatívan álltam a szerelemhez. Úg gondoltam, nem létezik. Csak egy kezdetleges vonzódás, ami aztán átalakul szeretetté, megszokássá két ember között, akik idővel egymáshoz csiszolódtak.


5 évig tartó párkapcsolatom ért véget olyan módon, amit soha nem gondoltam volna. Én, aki mindig azt mondtam, hogy nincs szerelem első látásra, hiszen nem is ismered azt az embert, hogyan szeretheted!? A másik, amit teljes mértékben elítéltem korábban, amikor egy lány hirtelen egyik kapcsolatból a másikba csöppent. Nem dobálóztam, csak magamban gondoltam, hogy ez nem egészséges.


Most, 28 éves nőként azonban mindez megtörtént velem. Nyáron, amikor még az 5 éves kapcsolatom volt, találkoztam vele. Amikor megláttam, akkorát dobbant a szívem és éreztem valamit. Ezt úgy konkrétan nem tudom megfogalmazni, csak hogy tudtam, hogy most történt valami. Az akkori kapcsolatom már rég nem működött, úgyhogy nem volt "nehéz" elengedni. Sőt, könnyebb volt, mint gondoltam. Az első találkozás után nem tudtam kiverni a fejemből és kb 2 hét múlva azt mondtam a páromnak, szakítsunk. Erre ő a legnagyobb nyugodsággal beleegyezett, mintha erre várt volna. Teljes békével elváltunk, korrektül álltunk a másikhoz.


Nagyjából rá 2 hétre meg is volt az első randi ezzel a fiúval, aki ilyen hatalmas benyomást keltett bennem. Az előtte lévő 2 hétben is találkoztunk társaságban.


Azóta együtt vagyunk, fél éve. Olyan mély érzelmeim vannak iránta, hogy nem is értem...


Néha azt érzem, nem hiszem el, hogy ez velem történik.



Szóval, tényleg van ilyen? Mással is történt ilyesmi?


Tudományos magyarázat van arra, hogyan okozhatja egy ember ezt az első benyomást egy másik számára?



#szerelem #Elsőlátásraszerelem
2022. jan. 12. 11:24
 1/9 anonim ***** válasza:
84%
Nem. Ez vágy első látásra. Ha nem ismersz valakit, csak a testét látod, az nem szerelem.
2022. jan. 12. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
Igen, van. Bár én hosszabb egyedüllét után futottam belé. Mikor megláttam, tudtam, hogy ez most valami nagyon más lesz, mint eddig. Ő is így érzett, az első perctől. Olyan érzelmeim vannak felé, amiről nem is tudtam hogy létezik. Szó szerint olvasunk a másikban, egyszerre gondolunk ugyanarra a dologra, meg ilyenek. Elég félelmetes, azzal együtt hogy nagyon jó :D
2022. jan. 12. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
74%

A saját érzéseidnek már csak hihetsz. Ritka, de van.

A barátnőimmel nyaraltam 1 hétig, hétvégén csatlakozott a meghívó lány bátyja. Ahogy megláttam beszélni is alig tudtam, 11 évig voltunk együtt.

2022. jan. 12. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:

Le merem fogadni, hogy az #1 választ egy férfi írta, és a #2 választ egy nő. :)

Szerintem nőknél ez az érzés jóval gyakrabban fordul elő.

A férfiaknál először csak vágy szintjén van az érzés, ahhoz hogy ezt szerelemnek nevezze, más dolgok is kellenek. Arról ne is beszéljünk, hogy aki régóta magányos (van társas magány is) és vágyik egy társra, az hamarabb képes azt gondolni, hogy első látásra szerelmes lett. Majd idővel úgyis kiderül, hogy igaza volt-e?!

2022. jan. 12. 11:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
2-es vagyok és eltaláltad, nő :-) azóta együtt élünk és túl vagyunk az eljegyzésen. (-:
2022. jan. 12. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
Van. Söt! Van olyan, hogy ez kölcsönös!!!! Csodás dolog.
2022. jan. 12. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
51%
Van! Bementem a pecaboltba, és megláttam egy nagyon szép botot, rögtön beleszerettem, meg is vettem, nem tudtam ott hagyni. Azóta is együtt vagyunk, nagyon jól funkcionál a kapcsolatunk, mindíg együtt tudunk müködni.
2022. jan. 12. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:
Nagyon durva érzés 😊 örülök, hogy nem vagyok vele egyedül. Én elég spirituális beállítottságú vagyok, de mindamellett fontos számomra a tudományos magyarázat.
2022. jan. 12. 16:17
 9/9 anonim ***** válasza:
Nagyon is.
2022. jan. 12. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!