Voltatok már olyan szerelmesek, hogy önként lemondtatok az álmaitokról?

1-es,szerintem egyértelmű, hogy nem erre gondoltam a kérdésben

Szerintem nem ellentmondás, volt egy álmod, amit valóra akartál váltani, mielőtt megismerted akivel összejöttél. Szép lassan az a karrierista törtető magányos farkas élet már nem kell neked, csak a szerelem a biztonság, és az a bizonyos személy. Ugyanakkor harcolsz az egoddal, hogy mit akartál elérni korábban.

Az a baj, hogy nem tudom meghatározni hány százalékban tenném magam miatt. Ugyanis talán mégsem tudok olyan lenni, mint amilyennek gondoltam magam, és nem kellene magam ostorozni, hogy elérjem azokat a célokat, amihez az oda vezető utat nem is tudom élvezni. Sokkal könnyebb lenne amellett kitartani, ami passzol az életstílusomhoz, és a valódi személyiségemhez. Az viszont tény, hogy ez a fontos személy világított erre rá, és összezavar, hogy az álmaim vajon mennyire lehetnek még mindig helyénvalóak. Az illető amúgy támogatna, de úgy hogy lélekben nem ért vele egyet, csak hagyná, hogy járjam a saját utam. Mikor belevágtam, elkezdett iszonyú bűntudatom lenni, és csőstől jöttek a problémák, csalódások. Az a kérdés, hogy a jó útnak felemelő érzésekből kellene jönnie vagy pedig kitartani akkor is amikor az ember szenved? Ez az út is elvezethet a felemelkedéshez vagy elfogyunk közben?