Lányok! Mit szólnátok, ha az alábbi verset kapnátok egy sráctól? 1-10-es skálán mennyire tetszik nektek.

Hát itt ülök,

és erőlködök,

hogy visszaadjak akár csak egy szilánkot

a tükörből, mellyel fogadtad e világot.

Az én világom, a kacat-terem,

ahova a túlfeszültséget levezettem.

S csak ránéztél, és megértettél:

kacatom nem ért soha többet ennél,

és én rád néztem, és megértettem,

nem volt még hasonló közönségem.

S hogy különleges én nem vagyok,

csak te általad, mikor adhatok,

mikor néhány lefirkantott szócsírából

csodálat virágzik a világomból

az arcodra, és nagy hirtelen felismerem,

többet ér így mindenem,

hogy eddig egy vers sem volt teljes

s magánnyal volt csak terhes

minden szó, mit írtam

minden mosoly s könnycsepp, amit sírtam.

Dőlhetne szó százával belőlem,

elég soha nem lenne közöns-én-em,

hogy tudjam, nem vagyok egyedül,

hogy, láttak így meztelenül,

és ez valakinek valamit adott,

nem csak zavart mosolyt szabott

az arcra, és különleges én így lettem,

benned újjá születhettem.