Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Miért nem lettem spanyol?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért nem lettem spanyol?

Figyelt kérdés

Akkor tuti becsajoztam volna időben. Sőt, most is nőcsábász lennék. Illetve legalább lenne barátnőm. Minimum egy. Úgy érzem a spanyol lányok vonzódnak hozzám, többé-kevésbé. Velük talán kijönnék. Vagy legalább egy olasz leány. Tudom, hogy ők hasonló fiúkra vágynak, amilyen én vagyok. Most tehetek róla, hogy itten nincs senki, akivel összejönnék? Ugyan.

Vagy a hollandok. Pláne. Simán. Ismertem egy holland lányt, akivel csak azért nem sikerült kapcsolatba kerülnöm, mert a távolság közénk állt.

Nem beszélve a németekről. Jelenleg egy német lányba vagyok reménytelenül szerelmes, mert még nem is találkoztunk. Valószínű nem is fogunk, ami azt illeti. Leginkább azért, mert Ő csak a képzeletemben létezik. Legalábbis asszem. Ámbár lehet valós személy is, csak még nem láttam élőben. Akár. Ki tudja. Mindenesetre legalább így van kivel megosztanom a problémáim jelentős részét.

BenX 23F



2012. aug. 30. 23:46
 1/7 anonim ***** válasza:
mert magyar vagy
2012. aug. 30. 23:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Nem sok híjja volt hogy az legyél! :D Pár km volt a tévedés :D
2012. aug. 31. 00:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:
Good Lord!
2012. aug. 31. 00:22
 4/7 anonim ***** válasza:

. . . . . . .. . . . . .,.-”. . . . . . . . . . . . . . . . . .“-.,

. . . . .. . . . . . ..,/. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ”:,

. . . . . . . .. .,?. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .\,

. . . . . . . . . /. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ,}

. . . . . . . . ./. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ,:`^`.}

. . . . . . . ./. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ,:”. . . ./

. . . . . . .?. . . __. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . :`. . . ./

. . . . . . . /__.(. . .“~-,_. . . . . . . . . . . . . . ,:`. . . .. ./

. . . . . . /(_. . ”~,_. . . ..“~,_. . . . . . . . . .,:`. . . . _/

. . . .. .{.._$;_. . .”=,_. . . .“-,_. . . ,.-~-,}, .~”; /. .. .}

. . .. . .((. . .*~_. . . .”=-._. . .“;,,./`. . /” . . . ./. .. ../

. . . .. . .\`~,. . ..“~.,. . . . . . . . . ..`. . .}. . . . . . ../

. . . . . .(. ..`=-,,. . . .`. . . . . . . . . . . ..(. . . ;_,,-”

. . . . . ../.`~,. . ..`-.. . . . . . . . . . . . . . ..\. . /\

. . . . . . \`~.*-,. . . . . . . . . . . . . . . . . ..|,./.....\,__

,,_. . . . . }.>-._\. . . . . . . . . . . . . . . . . .|. . . . . . ..`=~-,

. .. `=~-,_\_. . . `\,. . . . . . . . . . . . . . . . .\

. . . . . . . . . .`=~-,,.\,. . . . . . . . . . . . . . . .\

. . . . . . . . . . . . . . . . `:,, . . . . . . . . . . . . . `\. . . . . . ..__

. . . . . . . . . . . . . . . . . . .`=-,. . . . . . . . . .,%`>--==``

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . _\. . . . . ._,-%. . . ..`


Mert ide születtél b@zdmeg de ha nem tetszik fogod magad felülsz a fapadosra leszállsz Madridban/Valenciában/Barcelonában és felveszed a spanyol állam polgárságot ehhez a politika rovatban érdeklődhetsz is... 23 évesen neked ez a legnagyobb bajod? Hát ez beszarás ezt Istenemre mondom! 13/F

2012. aug. 31. 01:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:

Nem is mondtam, hogy ez a legnagyobb bajom. Erről nem is nyitottam vitát. Arról írtam, hogy micsoda vonzalom van köztem és a különböző nemzetiségű lányok, nők, hajadon között.

Előző életemben voltam Casanova valószínű. Mert ebben az életemben még magammal is kibabrálok, balul sül el aztán.

2012. szept. 1. 15:48
 6/7 ivilicious ***** válasza:
az,h más nemzetiségű nők után vonzódsz, egyfajta mánia. régen én is így voltam a pasikkal. majd kinövöd.
2013. márc. 27. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
nemistudom talán mert magyar nak születtél??
2013. márc. 27. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!