Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Képes azután is szeretni,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Képes azután is szeretni, hogy "r. Banc" vagyok és ezt tettem? Vagy csak hülyít?

Figyelt kérdés

A barátomat már 13 éves korom óta szeretem, de csak az ősszel jöttünk össze. Ez volt az első kapcsolatom, boldog voltam. De aztán decemberben megcsaltam. A legjobb barátjával, aki amúgy egy nagyképű, elkényeztetett idióta.

De ez megtörtént még párszor, 1 hónapja le is feküdtem vele (ő volt az első). Tudom, hogy hibáztam és hogy gyenge voltam. Nem kenem másra a dolgot.

A barátommal szakítottunk 2 hete, mert kiderült minden. Azóta a legtöbben rólam beszélnek a suliba, kaptam szebbnél szebb jelzőket. De a srác, akivel megcsaltam, kapcsolatot akar.

Vagyis, az ő szavaival élve "tökéletes pár lennénk, a gyönyörű lány és a sármos srác, akiket mindenki utál", meg "jól mutatnánk egymás mellett"... Tény, hogy amióta ez kiderült, szinte ő az egyetlen, aki még szóba áll velem, kiáll mellettem.

Szombaton 11 órát vezetett csak miattam, ennek egy részét az éjszaka közepén. Folyton meglepetéseket küld, hogy feldobjon.

Úgy érzem, komolyan gondolja, de aztán eszembe jut, hogy hány lánnyal volt már együtt és hogy vajon nekik miket mondott.



Szerintetek? (légyszi ne kezdjetek el bántani, tisztában vagyok azzal, hogy kinek mi a véleménye rólam, szenvedek emiatt épp eleget)



2014. márc. 25. 19:48
 1/10 anonim ***** válasza:
Én nem adnék erre.
2014. márc. 25. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
magadnak csináltad a bajt
2014. márc. 25. 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
Csak dugásra kellesz neki, mert ő is tudja, h ri**nc vagy.
2014. márc. 25. 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%
11 órát??? Honnan a csudából ment hozzád? Vagy mivel? Kismotorral?
2014. márc. 25. 19:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
48%
azért milyen barát az ilyen h lefekszik a ku*rvájával a másiknak.:( dögkútba való vagy te is ennek ellenére.
2014. márc. 25. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:

nem nem szenvedsz épp eleget a fiu szenved épp elegwet te még távolról sem nem as te legjobb barátod furta a párját..... 13éves korod óta szeretted de megcsalod? a szeretet és a VONZALom között van egy ici pici különbség ami nem is annyira pici...


nem mind 1 ?? ugyis vele csaltad meg ő is rossz fiu te is összeilletek hát mire vársz??

2014. márc. 25. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 kolosszus22 ***** válasza:
100%
11 órát? Honnan indult hozzád? Olaszországból?
2014. márc. 25. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
Az ilyen nem barát!!!
2014. márc. 25. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:

ma 19:51

Kocsival jött, csak közbejött pár dolog (ő se otthon volt és én sem, mert akkor ez kb 10 perc lett volna, miután találkoztunk, visszamentünk oda, ahonnan ő eredetileg jött, mert minden cuccát ott hagyta, szóval bonyolult), de oda-vissza volt 11 óra kb, nem odafele.

2014. márc. 25. 20:03
 10/10 anonim ***** válasza:
100%
Biztos dugó volt.
2014. márc. 25. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!